Elhagyhatták a karantént a Kínából elsőként haza szállított franciák

Franciaország, koronavírus, fertőzés, repülő, járvány
Megérkezett a francia állampolgárokat Vuhanból hazaszállító első repülőgép a dél-franciaországi Istres katonai repülőtérre. 2020.01.31.
Vágólapra másolva!
Elhagyhatta pénteken a koronavírus okozta járvány epicentrumának számító kínai Vuhanból két héttel ezelőtt hazaszállított francia állampolgárok első csoportja a karanténként számukra kijelölt dél-franciaországi Carry-le-Rouet nevű tengerparti nyaralóhely egyik üdülőközpontját.
Vágólapra másolva!

Mind a 181 ember tanúsítványt kapott arról, hogy nem fertőző - jelezte a karanténért felelős Vöröskereszt helyi képviselője.

A karantén kiürítése a reggeli órákban kezdődött meg, a hazaszállítottak a központ bejáratánál felállított egészségügyi sátorban végleg levehették a maszkot az arcukról, és kézmosás után

kiléphettek a rendőrség által körülzárt parkos üdülőövezet területéről.

Többekért a hozzátartozóik jöttek el, másokat a francia hatóságok szállítottak el a legközebbi pályaudvarokra vagy repülőterekre, ahonnan délelőtt mindenki hazatérhetett.

Megérkezett a francia állampolgárokat Vuhanból hazaszállító első repülőgép a dél-franciaországi Istres katonai repülőtérre Forrás: AFP/HECTOR RETAMAL

Valamennyien egészségesen és szabadon folytathatják az életüket Franciaországban.

A hazaszállítottak közül senki nem fertőződött meg az új koronavírussal.

A 181 fős csoport távozása után

az üdülőközpontban még 44-en maradtak, akik február 2-án tértek haza egy második repülővel.

Ez utóbbi járatról, valamint a múlt vasárnap egy harmadik repülőgéppel - London keresztül - érkezettek közül 113-an a szintén Dél-Franciaországban található Aix-en-Provence tűzoltótiszti főiskolának kampuszán kijelölt karanténban vannak. Egy részük vasárnap térhet haza, 35-en pedig február 23-án hagyhatják majd el a karantént.

A Franciaországban korábban regisztrált 11 beteg közül hármat csütörtökön gyógyultnak nyilvánítottak, és elhagyhatták a kórházat,

ahol elkülönítve kezelték őket.

A további nyolc beteg közül egy idős kínai férfi továbbra is válságos állapotban van egy párizsi kórházban, a többiek állapota napról napra javul az egészségügyi hatóságok szerint.