Milliárdokat különített el Japán a koronavírus elleni védekezésre

Vágólapra másolva!
Japán 10,3 milliárd jent (mintegy 29,2 milliárd forint) csoportosít át a költségvetés tartalékából a koronavírus okozta COVID-19 járvány megfékezésére - döntött pénteken a tokiói kormány.
Vágólapra másolva!

A pénz nagy részét vészhelyzeti intézkedésekre költik; gyorstesztek és oltóanyag kifejlesztésére, valamint kórházak felkészítésére a fertőzöttek tüneteinek kezelésére. A maszkgyártó cégek 30 millió jen (85,1 millió forint) támogatást igényelhetnek kapacitásbővítésre, miután a kormány havi 600 millió maszkot szeretne gyártatni az ország mintegy 120 millió lakosának.

Az olimpiai játékok közeledtével megerősítik a karanténra vonatkozó intézkedéseket is.

"Az a célunk, hogy megfékezzük a fertőzés terjedését, és hogy megakadályozzuk, hogy a fertőzöttek állapota rosszabbra forduljon" - szögezte le Abe Sindzó japán miniszterelnök a kormányülés után újságíróknak egy nappal az után, hogy egy 80 éves nő, aki nem is járt külföldön, belehalt a COVID-19-fertőzésbe. Ő a vírus első halálos áldozata a szigetországban, és csak a halála után derült ki, hogy a koronavírus végzett vele.