Ahogy arról az Origo is beszámolt, egy háromtagú banda megölt egy 18 éves főiskolás lányt New Yorkban. A fiatal ellenállt, miközben ki akarták rabolni. A gyilkosságot egy akkor 13 éves fiú követte el, akit kétszeres gyilkossággal és többszörös rablással vádolnak. 

Tessa Majorst több készúrással ölték meg még 2019 decemberében. Dermot F. Shea, a New York-i rendőrség egyik tisztje elmondta, hogy vannak bizonyítékaik, valamint a tettes vallomása is rendelkezésre áll a DNS-vizsgálat mellett. Azt is elmondták, hogy Tessa Majors szembeszállt a három tinédzserrel, miközben kirabolták. 

Egy tanú mondta el a rendőröknek, hogy hallotta, ahogy egy férfi valakinek a telefonját kéri, a 18 éves lány sikított, hogy segítség, kirabolnak!

A megkéselt lányt rögtön kórházba vitték, de csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A vádlottnak, Rashaun Weavernek márciusban egy másik ügyben is bíróság elé kell állnia. Ügyvédje egyelőre nem válaszolt az ABC News kérdéseire. 

A fiatal lány játszott egy rock zenekarban és újságírást szeretett volna tanulni.