Soros újra beleszólna az amerikai elnökválasztásba

2020.02.18. 16:22

A Facebook vezetőinek eltávolítását követelte Soros György a brit Financial Timesnak megküldött levelében. Az amerikai milliárdos azzal vádolja a globális techcéget, és annak vezetőjét, Mark Zuckerberget, hogy Donald Trump amerikai elnököt segíti. Soros immár az Egyesült Államok, és ezzel együtt a világ ügyeinek alakulását határozná meg.

Miután a davosi Világgazdasági Fórumon elmondott beszédében azzal vádolta meg a Facebookot, hogy Trump újraválasztásában "mesterkedik", a brit napilaphoz eljuttatott rövid levelében egyenesen a céget irányító Zuckerberg leváltását követelte. 

Korlátozná a hirdetések közzétételét

Az időzítés nem véletlen: Soros azt követően írt a lapnak, hogy a Facebook-vezér hétfőn találkozott az Európai Unió vezetőivel, többek között az amerikai üzletember bizalmasaként elkönyvelt Vera Jourovával. Sajtóértesülések szerint a demokráciáért és átláthatóságért felelős uniós biztossal lefolytatott megbeszélése során megemlítette, hogy a gyűlöletkeltő beszédek és írások miatt nagyobb ellenőrzésre lenne szükség, és a dezinformációkat szűrni kellene a közösségi platformokon. 

Soros erre reagált írásában, amelyben azzal vádolta Zuckerbergéket, hogy - mindkét fél számára előnyös - megállapodást kötöttek Donald Trumppal, azért hogy a jelenlegi elnök újrázhasson. Az amerikai milliárdos szerint az lenne a legszerencsésebb, ha a Facebook az amerikai elnökválasztás napjáig, november 4-éig felfüggesztené a politikai tartalmú hirdetések reklámozását. "Ha nem egyértelmű, hogy egy hirdetés politikai jellegű-e, abban az esetben a Facebooknak meg kell tagadnia annak közzétételét" - adott iránymutatást Soros, aki szerint a felület ezt nem fogja megtenni. Levele végén pedig konkrét követeléseket fogalmazott meg: le kell váltani Mark Zuckerberget és Sheryl Sandberg operatív igazgatót az óriásvállalat éléről. 

Ebből a néhány sorból is kiviláglik, hogy üzenetének erősen politikai motivációja van.

Az amerikai milliárdos írásának címzettje ugyanis nem más, mint Donald Trump,

akinek az újraválasztását minden eszközzel megakadályozná. A történet fonákja, hogy a radikalizálódott Sorosnak már az sem számít, hogy a Facebook a mai napig nagyobb teret biztosít a liberális politikusoknak, közéleti szereplőknek, mint a konzervatívoknak. Elég csak a hazai helyzetre gondolni: a liberális mainstreamtől eltérően gondolkodó jobboldali újságírókat sorozatosan és válogatás nélkül bünteti a techcég.

Minden eszközzel megakadályozná Donald Trump amerikai elnök újraválasztását Soros György, amerikai üzletemberForrás: AFP/Origo

Soros újra aktív, találkozókra jár

Közeleg az amerikai elnökválasztás napja, és a felmérések szerint Donald Trumpnak jó esélye van az ismétlésre. Jól láthatóan ez nem nyerte el Soros tetszését, aki az elmúlt időszakban több fontos nemzetközi találkozón, fórumon vett részt. 

Tegnap például Sebastian Kurz, osztrák kancellárral folytatott megbeszélést Münchenben, amelyen fia, Alexander Soros is megjelent. A téma pedig nem más volt, mint a Soros-egyetem (CEU) bécsi kampuszának jövője - erről az amerikai milliárdos fia számolt be Twitter-oldalán.

Soros egy másik fontos eseményen, a január végi davosi világtalálkozón is ott volt a vendégek között. Ahogy fentebb szó volt róla, beszédében elsősorban a Facebookot és Donald Trumpot támadta. Ekkor jelentette be, hogy egy új egyetemi hálózatot szeretne létrehozni annak érdekében, hogy "a jövő generációit felkészítse a globális kihívásokra." A hálózatot 1 milliárd dollár támogatással indítaná útnak, amelynek a Nyílt Társadalom Egyetemi Hálózat (Open Society University Network) elnevezést adta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK