Itt az új életveszélyes internetes kihívás, koponyák és csontok törnek - videó

2020.02.20. 11:12

A szülők mellett már az egészségügyi szakemberek is egy új, az interneten rohamosan terjedő ostobaságra, és annak veszélyeire figyelmeztetnek, amit koponyatörő kihívásnak hívnak.

Az új online trend Spanyolországból származik, ahol a TikTok nevű applikáción keresztül két diák olyan videót töltött fel, ahol gyakorlatilag életveszélyes játékot játszanak egymással.

A kihívás abból áll, hogy három szereplő áll egymás mellett, és míg a középső felugrik, a másik kettő kirúgja a lábát. A középen álló, egyensúlyát elvesztve, óriásit esik.

A videók sajnos elterjedtek, melyek a fiatalokat arra ösztönözték, hogy lemásolják a kockázatos kihívást, súlyos sérüléseket is megkockáztatva ezzel.

 Az alábbi felvétel felkavaró képsorokat tartalmaz, az akcióban - a képaláírás szerint - meg is hal a delikvens:

Most már az orvosok és a szülők is riasztást adtak ki a koponyatörő kihívás (Skull Breaker Challenge) miatt. Egy anyuka, Valerie Hodson február 8-án Facebook-oldalán osztott meg képeket fiáról, ahogy a kórházban fekszik a kegyetlen játékból fakadó sérülései után. Gyereke feje, arca és szája is megsérült.

Fia akkor sérült meg, amikor az akció után megpróbált felállni, de elvesztette az eszméletét, és az arcára esett. Egy iskolafelügyelő odarohant, közben két társa ott vihogott az aszfalton fekvő fia mellett - írta a nő bejegyzésében.

Néhány nappal később egy alabamai anyuka is hasonló posztot tett ki a Facebookra. Teri Wimmer Smith azt írta, hogy fia csuklója két helyen is eltört, meg is kellett műteni. 

Szülők, tanítsátok meg gyerekeiteknek, hogy ez a baromság veszélyes - írta Smith.

Dr. Nathan Richards belgyógyász, gyerekorvos felhívta a figyelmet, hogy ez a kihívás végezetes is lehet. Különféle súlyos és életveszélyes sérüléseket lehet szerezni, mint: zúzódások, vérömleny, koponyatörés, agyrázkódás, nyaktörés, az agy vérzése, eszméletvesztés, bénulás vagy halál - sorolta Richards a különböző lehetőségeket. 

Hozzátette, hogy a gyerekek számára csak egy ártalmatlan tréfának tűnhet, de fel kell világosítani őket ennek veszélyeiről - olvasható a Fox News oldalán.

Sabrina Sykes pszichológus rámutatott, hogy ez a kihívásos játék népszerűséget tud hozni a tiniknek like-ok és követők formájában, hat az elfogadásra és az önképre, fokozva ezzel a kihívásokban való részvétel vonzerejét.

Sykes szerint a szülőknek meg kell ismerniük a közösségi média felületét, és beszélniük kell a fiatalokkal ezekről a veszélyes játékokról.