Sokkoló látvány fogadta a kanadai Winnipegben élő Adam Hockett-et, amikor szombat este hazatért lakásába. A plafonból több liter víz szivárgott, emellett az egész házban eszméletlen bűz terjengett. A férfi azonnal értesítette a főbérlőt, aki azonban kinevette, majd közölte, hogy ez nem az ő dolga. Hockett ezután a gondnokhoz fordult, hogy segítsen utána járni a dolognak.

Miután a felső szomszédd többszöri kopogásra sem nyitott ajtót, értesítették a rendőröket, a mentőket és a tűzoltókat, akik segítségével bejutottak a lakásba.

Amit ott találtak, mindannyiukat sokkolta: 

a szomszéd napokkal azelőtt olyan balesetet szenvedett fürdőszobájában, ami miatt súlyosan megsérült, és azonnal szörnyethalt. A vér és a bűz pedig a több napos holttestből áradt. A férfi panaszt tett az épületvezetésnél,

és hozzátette, hogy a főbérlő tudott a történtekről, ám nem tett semmit. A plafon megjavítása és a lakás kitakarítása, szellőztetése nehezen megoldható, ugyanis Kanadában télen -25 fokos a hőmérséklet, a férfi két háziállatot tart, és nem hagyhatja őket magára, emellett ő sem szívesen lakik olyan helyen, ahol orrfacsaró hullaszag terjeng, a plafonról pedig csöpög a vér.

A vezetőség azonban ahelyett, hogy bármit is tett volna az élhetőbb környezet visszaállítása érdekében, flegmán kioktatta a férfit, hogy katonaként el kellene tudni viselnie az efféle állapotokat.

A férfit ez annyira felháborította, hogy megírta, és közzétette a Facebookon. A posztját több ezren osztották meg, világszerte elterjedt és közfelháborodást váltott ki az emberekből. 

Ennek köszönhetően a tulajdonoscég végül egy profi takarítóbrigádot küldött a férfi lakására, és egy közleményben kifejezték részvétüket a halott szomszéd iránt, a többi lakótól pedig elnézést kértek a történtek miatt írta meg a Bors a Dailymail cikkére hivatkozva.

Gyűlölök panaszkodni, főleg most, amikor egy úriember életét vesztette, és önzőnek érzem magam. Az élet sokkal fontosabb, mint az én problémáim – mondta el egy interjúban Hockett.