Koronavírus - Olaszországban is vannak már halálos áldozatok

Vágólapra másolva!
Olaszországban is vannak már halálos áldozatai az új koronavírusnak - jelentette péntek éjjel az ANSA olasz hírügynökség.
Vágólapra másolva!

24 órán belül két olasz beteg is belehalt a koronavírus-fertőzésbe.

Egyikük, egy 78 éves férfi az északi Padova városban halt meg a fertőzés következtében. Hivatalosan nem erősítették meg, hogy milyen körülmények között kaphatta el a vírust, de a kórházba egyszerre került egy másik fertőzöttel.

A másik áldozat egy nő, akit a szomszédos Venetóban kezeltek.

Lombardia és Veneto hatóságai ideiglenesen bezárták az iskolákat és a közintézményeket,

A járvány olaszországi útvonalát nyomozó hatóságok szerint az országban az első vírusgazda egy 38 éves codognói férfi volt, aki egy januárban Kínában járt barátjától kaphatta el a fertőzést.