Ötvenre ugrott a halottak száma egy iráni városban

2020.02.24. 11:11

Egymásnak ellentmondásos hírek érkeznek Iránból a koronavírussal kapcsolatban. Iraj Harirchi, az ország egészségügyi minisztere szerint 12 halálos áldozata van az országban a vírusnak, azonban egy iráni hírügynökség szerint csak Kom városában 50-en haltak meg a COVID-19-ben, és 250 embert karanténban tartanak.

A koronavírus miatt ötven ember meghalt az iráni Komban – írja az AP egy iráni hírügynökségre hivatkozva.

Ez a szám jóval magasabb, mint a korábban ismert iráni szám, néhány órája még azt közölték a hatóságok, hogy az iráni koronavírusban meghalt emberek száma nyolcról 12-re nőtt. 

Ráadásul akkor még úgy lehetett tudni az ország egészségügyi miniszterének közlése alapján, hogy az egész országban összesen 47 megbetegedést regisztráltak.

Koronavírus-vizsgálat IránbanForrás: Anadolu Agency/2020 Anadolu Agency/Fariq Faraj Mahmood

Ehhez képest most azt közölte Ahmad Amiriabadi Farahani, komi hivatalnok szerint a városban 250 ember van karanténban. 

További érdekesség, hogy a hírek szerint az első halálos áldozatot február 13-án regisztrálták, míg korábban úgy lehetett tudni, hogy az első iráni február 19-én halt meg a COVID-19 miatt.

A WHO aggodalmát fejezte ki az észak-olaszországi és az iráni helyzet miatt is.