Iskolabusz gázolt halálra egy kisfiút Brooklynban

amerikai iskolabusz
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Meghalt kedden reggel egy 10 éves kisfiú New Yorkban, miután elgázolta az iskolabusz. A brooklyni rendőrség szerint véletlen baleset történt - számolt be az  Abcnews.go.com hírportál.
Vágólapra másolva!

A harmadik osztályos kisfiúhoz kedd reggel körülbelül 6:45-kor riasztotta a mentőket a Kelet-New Yorkban található kereszteződéshez maga a buszsofőr.

A mentősöknek a helyszínen még sikerült újraéleszteni az elgázolt gyereket, azonban egy órával később a Brookdale kórházban belehalt a sérüléseibe.

Illusztráció. Forrás: busworld.blog.com

A rendőrség ugyanakkor nem indított eljárást a buszsofőr ellen. Kiderült ugyanis, hogy a gyerek a piros jelzés ellenére próbált meg átszaladni az úttesten, és a jobbra kanyarodó iskolabusz sofőrje hiába lépett azonnal a fékre, már nem tudta elkerülni a gázolást.