Brexit: hétfőn kezdődnek a tárgyalások a jövőbeni kapcsolatrendszerről

2020.02.28. 16:46

Hétfőn kezdődik a tárgyalássorozat Nagy-Britannia és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszeréről. A Downing Street pénteki bejelentése szerint az első forduló négy napig tart.

A londoni miniszterelnöki hivatal által közzétett menetrend alapján hétfőn először a két tárgyalóküldöttség vezetői találkoznak. A tájékoztató neveket nem említ, de a brit kormány főtárgyalója David Frost, az Európai Unió delegációját pedig továbbra is Michel Barnier vezeti, aki a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről szóló tavalyi tárgyalássorozaton is unió főképviselője volt.

Hétfőn a küldöttségek plenáris ülést is tartanak, a konkrét tárgyalási témák kedden és szerdán kerülnek napirendre.E két nap elsődleges fontosságú tárgyalási pontjai közé tartozik a kétoldalú áru- és szolgáltatás-kereskedelem, a beruházási tevékenység, valamint a polgári repülés, a halászati jogok és a versenyjogi feltételek.

Csütörtökön plenáris ülés és a tárgyalásvezetők kétoldalú megbeszélése zárja az első fordulót.