Homoszexuálisként férkőzött a férfi a nő bizalmába, majd megerőszakolta

Taurence Callagain
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokban azzal vádolnak egy 36 éves atlantai férfit, hogy egy elővárosi vonaton magát homoszexuálisnak tettetve ismerkedett meg egy nővel és férkőzött a bizalmába, majd megerőszakolta. 
Vágólapra másolva!

A Fulton megyei kerületi ügyészség hivatalának közleménye szerint Taurence Callagain még 2015-ben ismerkedett meg áldozatával Atlanta nyugati részén egy megállóban, majd miután ugyanakkor utaztak együtt, végül számot is cseréltek. Az áldozat nevét nem árulták el.

A megerőszakolt nő leszbikus és párkapcsolatban élt, amikor találkozott Callagainnel.

A férfi elhitette magáról, hogy homoszexuális,

így a becsapott nő abban a hitben volt, hogy kapcsolatuk szigorúan "plátói".

A vád szerint néhány héttel később, amikor a nő lekéste az utolsó buszt,

a férfi felajánlotta neki, hogy hazaviszi autóval.

Közben megálltak a férfi házánál, hogy Callagain marihuánát vegyen magához, a nő pedig követte őt a lakásba.

Ekkor az átvert nő azt gondolta, hogy elszívnak a hálószobában egy füves cigit,

de a férfi fojtogatni kezdte őt, majd meg is erőszakolta.

Callagain meg is fenyegette a nőt, hogy ha ellenáll vagy sikítozik, "behívja a fiúkat" aki majd lefogják őt.

Taurence Callagain Forrás: Fulton County Sheriff's Department

A szexuális támadás után a nő elrohant és közel öt kilométert futott hazafelé az éjszaka közepén. Később kórházba ment, hogy ellássák, valamint értesítette a rendőrséget is.

Callagain, akit egy másik ügyben súlyos testi sértéssel vádolnak a megyében,

azzal védekezett, hogy az aktus konszenzusos volt.

Az ítéletet kedden hirdették ki, a büntetés mértéke még nem ismert. Georgia államban nemi erőszakért 25 év börtönt, vagy akár halálbüntetést is lehet kapni - írja a Yahoo.