Nagyon magasra emelték a koronavírus-járvány veszélyességi szintjét

Vágólapra másolva!
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken magasról nagyon magasra emelte a koronavírus-járvány globális veszélyének szintjét.
Vágólapra másolva!

Tedrosz Adamon Gebrejeszusz az ENSZ-szervezet vezérigazgatója szerint aggasztó a megbetegedések és az érintett országok számának növekedése.

Péntekig az új koronavírus több mint 83 ezer embert fertőzött meg,

és Ázsia, Európa, Amerika után megjelent Afrikában is és immár csaknem 60 országot érint.

Michael Ryan, a WHO sürgősségi programjainak igazgatója újságíró Kína példájára hivatkozva újságírók előtt kijelentette, hogy korlátozó intézkedésekkel határozottan meg lehet állítani a járványt.