Erdogan: Migránsok ezrei keltek át a határon Európába tartva

török-görög migránsbalhé
Törökország úgy döntött, tovább már nem tartóztatja fel sem tengeren, sem szárazföldön az Európába igyekvő migránsokat. MTI/AP/Emrah Gürel
Vágólapra másolva!
Legkevesebb tizennyolcezer szíriai migráns kelt át a török határon az európai uniós országokba azóta, hogy a török hatóságok pénteken megnyitották előttük a határt - közölte szombaton Isztambulban Recep Tayyip Erdogan török államfő.
Vágólapra másolva!

- mondta Erdogan képviselők előtt tartott beszédében. Leszögezte, hogy az Európai Uniónak tartania kell magát a menekültekkel kapcsolatos, Törökországnak tett ígéretéhez.

Recep Tayyip Erdogan, török elnök Forrás: MTI/EPA/-

Szombaton Szteliosz Petszasz görög kormányszóvivő azt közölte, hogy

a görög hatóságok az elmúlt 24 órában több mint négyezer illegális bevándorlót akadályoztak meg a határon abban, hogy átkeljenek Törökország felől.

Menekültek és rohamrendőrök összecsapása a görög határnál fekvő törökországi Pazarkulénél 2020. február 29-én. Forrás: MTI/AP/Emrah Gürel

- tette hozzá Szteliosz Petszasz görög kormányszóvivő.

Ankarában pénteken közölték, hogy az ország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülteket. A döntést élő tévéadásban Ömer Celik, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) szóvivője jelentette be.

Péntek éjjel a görög határőrség és a rendőrség készenléti egységei könnygázt és villanógránátokat is bevetettek a Törökország és Görögország közötti pazarkulei és kasztanieszi határátkelőknél gyülekező csoportok feloszlatására.

Törökország úgy döntött, tovább már nem tartóztatja fel sem tengeren, sem szárazföldön az Európába igyekvő migránsokat. MTI/AP/Emrah Gürel Forrás: MTI/AP/Emrah Gürel

Az összecsapások szombatra virradóra folytatódtak.

A határ török oldaláról tudósító Szkai görög hírtelevízió szerint az emberek kövekkel dobálták a görög rohamrendőröket, akik könnygázzal próbálták őket feltartóztatni.

A határ görög oldalát lezárták a sajtó előtt. Helyszíni beszámolók szerint pénteken folyamatosan nőtt a görög határhoz közeli törökországi Edirne városába érkezők száma.

A Demirören török hírügynökség úgy tudja, hogy

szíriaiak, irániak, irakiak, marokkóiak és pakisztániak is vannak közöttük.


Törökországban jelenleg több mint 3,5 millió szíriai migráns él, és sokan menekültek ide Ázsia más részeiből, valamint Afrikából is.

Menekültek a görög-bolgár határnál fekvő törökországi Edirnében 2020. február 29-én. Legkevesebb tizennyolcezer szíriai menekült kelt át a török határon az európai uniós országokba azóta, hogy a török hatóságok az előző nap folyamán megnyitották előttük a határt. Forrás: MTI/EPA/Erdem Sahin

A migránsválság tetőpontján, 2015-ben a migránsok nagy része Görögországon keresztül igyekezett Európa más országai felé eljutni.

Az úgynevezett balkáni migrációs útvonalat 2016-ban lezárták, az ekkor megkötött EU-Törökország menekültügyi egyezménnyel. Ennek értelmében a török hatóságok igyekeznek megakadályozni a menedékkérők távozását az unió tagországai felé, cserébe Törökország 6 milliárd euró (2010 milliárd forint) támogatást kap az EU-tól a területén tartózkodó menekültek ellátására.