Bejelentette lemondását Bugár Béla, a Most-Híd elnöke

Vágólapra másolva!
Bejelentette lemondását Bugár Béla, a Most-Híd elnöke vasárnap, a szlovák-magyar vegyes párt gyenge választási eredményére reagálva.
Vágólapra másolva!

A Most-Híd a parlamenti választáson nagyon gyengén szerepelt, a nem hivatalos végeredmények szerint a 13. helyen végzett a voksok 2,05 százalékát megszerezve. Ez kevesebb, mint egyharmada a négy évvel korábbi eredményüknek.

"Az eredmény nagyon rossz, sokkal jobbat vártunk" - mondta Bugár. Bejelentette: lemond a pártelnöki posztról, de nem távozik teljesen a politikából; mint mondta, továbbra is segíteni akarja pártját.
Bugár Béla nem jelölte meg utódját a párt élén, azt mondta: erről majd a párt szervezetei döntenek. Ugyanakkor Ravasz Ábel - a párt egyik fiatal politikusa, egyik alelnöke és jelenlegi kampányfőnöke - jelezte, megvan az ambíciója arra, hogy a párt elnöke legyen. Hozzátette: nem ő az egyedüli aspiráns.

Az új szlovák parlamentbe a szombaton tartott választáson hat párt jutott be a választási jegyzőkönyvek több mint 99 százalékának összesítése alapján. Az első helyen a jobboldali Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) végzett 25 százalékos eredménnyel, megelőzve a távozó kormány legerősebb pártját, a Robert Fico vezette, Irány - Szociáldemokráciát (Smer-SD), amely a szavazatok 18,29 százalékát szerezte meg.

Magyar képviselet nem jutott be a pozsonyi parlamentbe. A Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) néven indított közös magyar lista a voksok 3,9 százalékát szerezte meg.