A helyi hatóságok szerint Szerbia felkészült egy migránsáradatra

Vágólapra másolva!
Szerbia felkészült akár több ezer migráns befogadására és ellátására, de félő, hogy ebbe belerokkanna az ellátórendszer - derült ki szerdai sajtónyilatkozatokból.
Vágólapra másolva!

Ivan Gerginov, a szerbiai menekültügyi főbiztosság helyettes vezetője az MTI-nek nyilatkozva elmondta:

Hozzátette ugyanakkor, hogy a történelem során még egyetlen határt sem sikerült áthatolhatatlanná tenni. Tapasztalataira hivatkozva azt állította, hogy nem kell hirtelen nagy tömegű bevándorlóra számítani, továbbra is csak kisebb csoportokban fognak érkezni.

Azért sem kell egyszerre több ezer emberre számítani, mert más a helyzet, mint amilyen 2015-ben volt - jelentette ki Ivan Gerginov.

Emlékeztetett rá: akkor a görög hatóságok kompokkal vitték át a szárazföldre a migránsokat,

megindult a magyar határkerítés építése és Németország is szinte meghívta a migránsokat.

Így mindenki igyekezett minél hamarabb odaérni. Mivel most nincsenek ilyen együtthatók, senki nem siet - fűzte hozzá.

A főbiztoshelyettes leszögezte: Szerbiában 6500 migránst tudnak elszállásolni a befogadóközpontokban, jelenleg 6200 ember tartózkodik a központokban és a határok mentén összesen.

Minden helyzetet lehet kezelni, 2015-ben is, amikor több ezer ember érkezett naponta, találtak rá megoldást.

- jelentette ki Gerginov.

Rados Djurovic, a menekülteket segítő belgrádi központ vezetője is úgy vélekedett, hogy nem kell hirtelen nagy migránshullámra számítani, viszont

a kisebb csoportokban folyamatosan érkező emberek feltorlódhatnak Szerbiában, és ez problémát, fennakadást és káoszt okozhat a befogadórendszerben.

A szakértő szerint az országban kevés a befogadásra alkalmas szálláshely, és a műszaki feltételek sincsenek meg ahhoz, hogy kielégítő támogatást lehessen nyújtani azoknak, akik a Közel-Keletről vagy Észak-Afrikából érkeznek.

- tette hozzá.

Abban az esetben, ha nem változik valami, és Görögország, valamint Bulgária nem tudja megvédeni a határait,

a tömegesen érkező migránsok szabadon jutnának el a magyar határig

- mondta Djurovic.

A magyar hatóságok mellett a horvát és a román határőrség is szilárdan védi a határokat, így a migránsok Szerbiában rekednének, és az egész ország egy óriási befogadóközponttá, ütközőövezetté válna - tette hozzá.

Rados Djurovic közölte:

hiszen nagyon rosszak az életkörülmények a Közel-Keleten és Afrikában, az emberek pedig a jobb élet reményében útra kelnek.