Koronavírus: betiltják az ezer főnél nagyobb rendezvényeket Romániában

koronavírus
A koronavírus szerkezete
Vágólapra másolva!
Szigorításokat vezetnek be többek között a tömegrendezvények tekintetében a koronavírus veszélye miatt Romániában. Március 31-ig tilos lesz olyan eseményeket szervezni, amelyeken ezer főnél többen vesznek részt – jelentette be az országban hozott rendkívüli intézkedéseket Raed Arafat államtitkár egy vasárnap délelőtti sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A Maszol.ro beszámolója szerint a március 8-ától érvényes szigorítás minden bel- és kültéri rendezvényre vonatkozik. Az ezer főnél kisebb események sorsáról helyi szinten fognak dönteni, magyarázta a belügyminisztérium katasztrófavédelmi részlegének (DSU) vezetője. Ebben az esetben a hatóságoknak az adott esemény sajátosságai alapján mérlegelniük kell a fertőzés kockázatát.

Egyelőre március 31-ig érvényes az intézkedés, de a koronavírus terjedésének függvényében ezt meghosszabbíthatják.

A román hatóságok arról is döntöttek: minden olyan oktatási intézményt bezárnak, ahol koronavírussal fertőzött személyt találnak. A kórházakban ugyanakkor felfüggesztik a gyakorlatozást és látogatási tilalmat rendelnek el.

Az államtitkár hangsúlyozta, az egészséges embereket nem tesztelik koronavírusra, és arról, hogy valaki nem fertőzött, nem adnak igazolást az egészségügyi intézmények. Szombatig 13-ra nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Romániában, legutóbb egy 72 éves galaci férfinál igazolták a fertőzést, aki Olaszországból tért haza a hétvégén.