Kína után most már Olaszországban van a legtöbb beteg és halott is a koronavírus-járványban, a népességhez viszonyítva pedig Olaszország a legjobban fertőzött ország.

Vasárnap délután hat óra és hétfő délután hat óra között a fertőzöttek száma 1797-el nőtt, és 97-en meghaltak, 102 beteget nyilvánítottak gyógyultnak.

Angelo Borrelli, a polgári védelem vezetője azt közölte, hogy Olaszországban jelenleg 7985 fertőzött van, 463-an meghaltak és 724-en meggyógyultak. Az olasz hatóságok a halálos áldozatok számát és a gyógyultakét külön tartják számon a fertőzöttektől, vagyis az összes eddigi megfertőződött száma a három szám összege, 9172. 

Olaszországban 1 millió lakosra számítva 151 fertőzött van jelenleg, ez majdnem háromszor annyi, mint Kínában, ahol már szinte véget ért a járvány.