Vadonatúj klipjében azt énekli egy marokkói migráns hátterű francia rapper, hogy fejbe kéne lőni az olyan, általa amatőrnek nevezett újságírót, aki beszennyezi az iszlámot, név szerint is megemlítve Pascal Praud publicistát – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Újabb közismert francia újságíró kapott halálos fenyegetést egy dalszövegben, ezúttal a Sneazzy művésznevet viselő rappertől, aki a napokban megjelent klipjében név szerint említette meg az egyik iszlámellenesnek bélyegzett sajtómunkatársat. 

Pascal PraudForrás: V4NA

Sneazzy, eredeti nevén Mohamed Amine Khemisa 1992-ben született Párizsban marokkói szülők gyermekeként.

Mindig is felvállalta iszlám vallását, ám ezúttal túllőtt a célon, legújabb dalában ugyanis arról énekel, hogy az olyan amatőr újságírók, mint Pascal Praud, beszennyezik az iszlámot, és ezért megérdemlik, hogy fejbe lőjék őket. A dalszövegben az is hallható, hogy az előadó büszke a vallására, és nem hagyja, hogy elnyomják (a felvételen 1:16-tól hallható az említett rész).

A francia Nemzeti Tömörülés nevű párt egyik képviselője, Jean Messiha azonnal reagált a Twitteren a történtekre, támogatásáról biztosítva Pascal Praud-t a halálát kívánó gazemberekkel szemben. 

Pascal Praud számára nem szokatlan, hogy megfenyegetik, 2017-ben egy másik rapper, Rost azzal fenyegette meg az újságírót, hogy élő adásban felpofozza,  tavaly áprilisban pedig a sárgamellényesek egyik vezére, Éric Drouet fizikai bántalmazást helyezett kilátásba ellene, miután az újságíró kijelentette, megbánta, hogy meghívta a televíziós műsorába a sárgamellényesek egyik fő hangadóját, Maxime Nicolle-t.

Azonban nem Pascal Praud az egyetlen újságíró, aki muszlim rapperektől halálos fenyegetéseket kapott mostanában.

Február elején egy dalban két amatőr rapper, Issam és Walid arról rappelt, hogy szerintük fejbe kéne lőni egy 9 milliméteressel a Charlie Hebdo volt újságíróját, Zineb El Rhazoui-t, miután a nő védelmébe vette Mila-t, azt a francia diáklányt, aki az egyik közösségi oldalon egy élő beszélgetés keretében igencsak szókimondó stílusban kritizálta az iszlámot.