Az intézkedés hétfő délben lép életbe, és egészen március 23-ig tart. Marcel Vela romániai ügyvivő belügyminiszter azt mondta, minden Kínából, Iránból, Dél-Koreából vagy Olaszországból átszállással érkező román állampolgárt automatikusan karanténba szállítanak Romániában.

A bukaresti operatív törzs leállította a légi közlekedést Románia és Olaszország - a koronavírus-járvány által leginkább sújtott európai ország - között, ahol mintegy egymillió kétszázezer román állampolgár él. Kínából, Iránból, Dél-Koreából vagy Olaszországból Románia átszállással sem fogad idegen állampolgárokat. A jelzett országokból szárazföldön érkezőkre is - büntetőjogi felelősség terhe mellett - karantén vár Romániában.

A koronavírus-válság előtt 

a román repülőterekre heti 187 menetrendszerű járat érkezett Olaszországból, ezek száma az utóbbi időben 72-re csökkent,  a gépek kihasználtsága is visszaesett - mutatott rá Lucian Bode ügyvivő közlekedési miniszter.

Romániában vasárnapig nyolc megyében és a fővárosban 15 embernél mutatták ki a koronavírust, 

közülük ötöt már gyógyulnak nyilvánítottak.

A járványügyi vizsgálat valamennyi esetnél kimutatta, hogy a fertőzést - közvetve vagy közvetlenül - Olaszországból kapták el.

IllusztrációForrás: APA-PictureDesk/HELMUT FOHRINGER / APA / picturedesk.com/Helmut Fohringer

Vasárnap este a bukaresti egyetemi campusból is speciális védőfelszereléssel ellátott mentősök szállítottak a járványkórházba egy Olaszországból visszatért fertőzésgyanús diáklányt: ha bebizonyosodik, hogy rosszullétét a Covid-19 okozta, valószínűleg a bukaresti műszaki egyetemen - és valószínűleg a többi fővárosi felsőoktatási intézményben is - felfüggesztik az oktatást. Az operatív törzs már korábban bejelentette, hogy a fertőzés terjedésének megfékezése érdekében Romániában felfüggesztik az oktatást minden olyan tanintézményben, ahol valamely diáknál, vagy tanárnál kimutatják a koronavírust.

Romániában március 31-ig betiltottak minden olyan rendezvényt, amelyen több mint ezren vesznek részt, a kisebb rendezvények esetleges betiltásáról a helyi hatóságok döntenek. Romániában jelenleg 15 embert tartanak megfigyelés alatt intézményesített karanténban,  13 ezret pedig otthonában szigeteltek el, mert olyan térségekből tértek vissza Romániába, ahol már megjelent a koronavírus-fertőzés.