Az EU 25 milliárd euró értékű befektetési alapot hoz létre a gazdasági károk enyhítésére

Vágólapra másolva!
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt közölte, hogy a javasolt befektetési alap az egészségügyi rendszerekre és a kisvállalkozások támogatására irányul - hangzott el a sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

25 milliárd euró értékű befektetési alap létrehozásában egyeztek meg, ennek számára az uniós bizottság 7,5 milliárd eurót szabadít fel

- közölte Ursula von der Leyen.

Kijelentette, az Európai Unió minden rendelkezésre álló eszközt fel fog használni a gazdaság támogatására.

A tervezett intézkedések között a gazdasági károk enyhítésére előirányzott beruházási alap mellett megemlítette a Növekedési és Stabilitási Paktum alkalmazásának rugalmassá tételét, valamint azt, hogy unió megvizsgálja az állami támogatásokra és az államadósságra vonatkozó szabályok enyhítésének lehetőségeit, hogy enyhítse a járvány sújtotta országok, például Olaszország negatív gazdasági hatásait.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke azt közölte, hogy az ülés során a tagállami vezetők négy kulcsfontosságú feladatot határoztak meg:

  • a vírus terjedésének korlátozása
  • az orvosi felszerelés biztosítása
  • a gyógyszer- és vakcinakutatások finanszírozása
  • a járvány társadalmi és gazdasági következményeinek kezelése

Az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő tanács elnöke továbbá elmondta, a tagállami vezetők kiemelték az együttműködés és a gyors cselekvés fontosságát. Hangsúlyozták a közös európai megmegoldás és az Európai Bizottsággal folytatott szoros koordináció szükségességét, valamint azt, hogy az egészségügyi minisztereknek és a belügyminisztereknek napi konzultációt kell folytatniuk a megfelelő összehangoltság biztosítása és a közös európai útmutatás követése érdekében.

A tagállamok és az uniós intézmények nyomon követik a járvány alakulását, az Európai Tanács pedig március végén esedékes csúcstalálkozóján visszatér a kérdésre, hogy további szükséges döntéseket hozzon - tette hozzá Michel.

A tüdőgyulladást okozó új típusú koronavírus a tagállamok közül mostanáig elsősorban Olaszországot sújtotta. A járvány terjedése miatt az olasz kormány kedden az egész országra vonatkozóan a legmagasabb fokozatú óvintézkedéseket vezette be, miután a megbetegedésben már 631-en meghaltak és több mint tízezren megfertőződtek.