Olaszország után már Spanyolországban is drámai a koronavírus-járvány

Vágólapra másolva!
Olaszországban újra rekordot döntött a napi új fertőzöttek száma. Már több mint 15 ezren kapták el a koronavírust, több mint ezren meghaltak, 1100-an súlyos vagy kritikus állapotban vannak. Spanyolországban is minden eddiginél több új beteget regisztráltak, ráadásul a halálozási arány is egyre nő, öt nap alatt 2,0-ról 2,8 százalékra. Csak csütörtökön több mint 8100 új beteg lett a világon, és legalább 350-en haltak meg ezen az egy napon. Csütörtök este 10 órakor már több mint 134 ezer beteg volt világszerte, eddig 5 ezren haltak meg, a legtöbb aktív eset már Európában van, ahol rohamosan nő a fertőzöttek száma.
Vágólapra másolva!

Este 10 óráig 134 317 ember betegedett meg a SARS-CoV-2 vírustól Kínában és 123 további országban, a halálos áldozatok száma 4968.

Miközben Kínában szinte már véget ért a járvány,

Európában egyre kritikusabb a helyzet.

Olaszországban egyetlen nap alatt 189-cel 1016-ra nőtt a halálos áldozatok száma - közölte csütörtökön a polgári védelem. A fertőzöttek száma 12 462-ről 15 113-ra nőtt. A fertőzöttek közül 1258-an gyógyultak meg, 1153-an súlyos vagy kritikus állapotban vannak.

Egészségügyi szakemberek lázt mérnek a szlovén-olasz határon Forrás: AFP/Jure Makovec

Ugyanakkor

a járvány egyre jobban terjed Spanyolországban, Franciaországban és Németországban is.

Olaszország után estig a legtöbb új beteget Spanyolországban diagnosztizálták, 849-et, ezzel 3126-ra nőtt a fertőzöttek száma.

Újabb 31 beteg halt meg, ezzel a halálos áldozatok száma már 86. A spanyol kormány az oktatási intézmények átmeneti bezárását javasolja az autonóm tartományoknak - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök.

Németországban csütörtökig 2745 fertőzést tartottak számon, ez 779 esettel több az egy nappal korábbinál.

Az esetek legnagyobb részét Észak-Rajna-Vesztfáliában regisztrálták. A járványban 6-an haltak meg eddig.

Franciaországban estig 595 új esetet jelentettek, ez is napi csúcs, 2876 fertőzött van már. A halálos áldozatok száma 61-re emelkedett, ez 13-mal több, mint előző nap.

A járvány megfékezése érdekében hétfőn újabb utasításig bezár a bölcsődéktől az egyetemekig a teljes francia oktatási rendszer - jelentette be a francia elnök. Emmanuel Macron csütörtök este az országos televíziókban élőben közvetített beszédében úgy vélte, hogy "Franciaország az elmúlt száz év legsúlyosabb egészségügyi válságát éli".

Az országban tíz gócpontot tartanak nyilván, ahol már a múlt héten bezártak azt iskolák március 29-ig, ami több mint 400 ezer tanulót érintett. Hétfőtől viszont 12 millió iskolás és diák számára bezár mintegy 62 ezer oktatási intézmény.

Az elnök ezért mindenkitől azt kérte, hogy a lehető legszükségesebbre korlátozza a mozgását, valamint azt javasolta a 70 évesnél idősebbeknek, hogy ha nem szükséges, ne hagyják el az otthonukat. Azt is bejelentette viszont a francia elnök, hogy az önkormányzati választások vasárnapi első fordulóját megtartják az egész országban, a demokrácia fenntartása érdekében.

Macron szerint valószínűleg le kell majd zárni az európai határokat, de erről közös döntést kell hozni.

Nagy-Britanniában a csütörtökön ismertetett legfrissebb adatok szerint 590 páciens szervezetében mutatták ki a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 vírust, a halálos áldozatok száma tíz. Egyetlen nap alatt 130-cal lett több fertőzött.

Ausztriából csütörtökön a koronavírus okozta első halálesetet jelentették. Bécsben halt meg egy 69 éves nő. Az országban 361 fertőzöttet tartanak nyilván.

Lengyelországban ugyancsak csütörtökre meghalt Poznanban az első koronavírusos beteg, egy 57 éves nő. Az országban 51 fertőzöttről tudnak. Norvégiából, Algériából, Görögországból, Azerbajdzsánból is jelentették az első halálesetet.

Szükségállapotot hirdettek csütörtöktől 30 napra az új koronavírus gyors terjedése miatt Csehországban.

A kormány péntek reggeltől megtiltotta a sport- és kulturális rendezvényeket. Csütörtökön 113-ra emelkedett a fertőzöttek száma az országban, a legtöbb eset Prágában van.

Szlovákiában jövő hétfőtől minden oktatási és nevelési intézményt legalább két hétre bezárnak és lezárják az ország nemzetközi repülőtereit is - jelentette be Peter Pellegrini szlovák kormányfő.

Csütörtökön reggel hat órától

Szlovákia egész területén rendkívüli helyzet van hatályban.

Romániában 21 olyan ember ellen indult bűnügyi eljárás, akik egy fertőzött térségből hazatérve nem tartották be a házi karantén szabályait, két személynek pedig a betegséggel kapcsolatos hamis nyilatkozattétel miatt nyitottak bűnügyi dossziét - közölte csütörtökön a kormány által alapított stratégiai kommunikációs törzs.

Tovább emelkedett az új koronavírusos fertőzöttek száma Szlovéniában, egy nap alatt 57-ről 96-ra

- közölte a helyi sajtó csütörtökön. A fertőzés terjedésének megállítása érdekében a szlovén kormány hétfőtől az egész ország területén felfüggeszti az oktatást az általános- és középiskolákban, valamint a felsőoktatási intézményekben, továbbá bezárják az óvodákat is.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság csütörtökön bejelentette:

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a múlt hónapban úgy értékelte, hogy a járvány január 23. és február 2. között tetőzött, azóta folyamatosan gyengül. Az elmúlt nap alatt már csak 18 új esetet jelentettek, de még mindig több mint 4 ezren vannak kritikus állapotban, többen, mint ahány esetet az elmúlt két és fél hétben diagnosztizáltak - ez is mutatja a fertőzés veszélyességét.