Milánói nővér: Büszke vagyok a munkámra

Vágólapra másolva!
Egy Milánóban dolgozó nővér az Instagramon osztotta meg élményeit a koronavírus elleni harcban – írja a BBC.
Vágólapra másolva!

Félek munkába menni. Tartok attól, hogy a maszk nem illeszkedik rendesen az arcomhoz, vagy hogy véletlenül hozzáérek az arcomhoz szennyezett kesztyűvel, vagy hogy a védőszemüvegem nem takarja el rendesen a szemem, és véletlenül valami átjut rajtuk.

- írt az egyik milánói kórházban nővérként dolgozó Alessia Bonari az Instagramon.

Posztját már több mint 752 ezren osztották meg.

Lelkileg is ki vagyok merülve, ahogy a kollégáim is, akikkel ugyanebben a helyzetben vagyunk hetek óta. De ez nem tart vissza attól, hogy ugyanúgy végezzük a munkánkat, mint eddig.

- olvasható a posztban.

Még azt tanácsolta az embereknek, hogy amennyiben nem szükséges, ne menjenek kórházba, inkább válasszák az otthoni karantént.