Elmarad a prágai V4-Németország külügyminiszteri találkozó

LAJCÁK, Miroslav; SZIJJÁRTÓ Péter; PETRÍCEK, Tomás
Prága, 2019. december 2. Tomás Petrícek cseh, Jacek Czaputovicz lengyel külügyminiszter, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter (b-j) sajtóértekezleten vesz részt a visegrádi országok (V4) külügyminisztereinek tanácskozása után Prágában 2019. december 2-án. MTI/EPA/Martin Divisek
Vágólapra másolva!
A koronavírus terjedése miatt elmarad a négy visegrádi ország és Németország külügyminisztereinek péntekre Prágába tervezett találkozója.
Vágólapra másolva!

A cseh, a lengyel, a magyar, a szlovák és a német külügyminiszter egy videókonferencia keretében tárgyal majd egymással, amelynek eredményéről sajtóközleményben számolnak be - írta a cseh külügyminisztérium.

Korábbi prágai bejelentés szerint az

öt külügyminiszter elsősorban az időszerű európai uniós témákat, az Európai Unió bővítését, a keleti partnerség kérdéseit, a brit kilépéssel kapcsolatos problémákat tekinti át,

továbbá az unió kapcsolatait az Egyesült Államokkal, Kínával és Oroszországgal. Különös hangsúlyt helyeznek a migráció kérdésére, ezen belül a török-görög határon kialakult helyzetre.

Tomás Petrícek cseh, Jacek Czaputovicz lengyel külügyminiszter, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter (b-j) sajtóértekezleten vesz részt a visegrádi országok külügyminisztereinek tanácskozása után Prágában 2019. december 2-án - Illusztráció Forrás: MTI/EPA/Martin Divisek

Jelenleg Csehország tölti be a visegrádi csoport soros elnöki tisztségét. A cseh kormány csütörtökön szükségállapotot hirdetett ki az országban az új koronavírus terjedése miatt.