Japánban szándékosan terjesztette a koronavírust egy fertőzött

Japán, direkt fertőzött
Vágólapra másolva!
Japán Aicsi prefektúrájában egy nő azért lett koronavírusos, mert egy március 4-én megfertőződött férfi nem maradt karanténban, hanem járta a bárokat, és direkt terjesztette a vírust.
Vágólapra másolva!

A megfertőződött nő március 8-án lett lázas, jelenleg torokfájása van. Stabil állapotban van egy kórházban Toyota városában,

A nő Gamagoriban kapta el a vírust egy fertőzött férfitől,

aki azt mondta szüleinek, hogy el fogja terjeszteni a vírust.

Egy bárban 15 percet tartózkodott, betegségéről senkinek sem beszélt. Egy másik helyen már 40 percet volt,

és fizikai kapcsolatba is került egy mellette ülő nővel, akit átölelt.

Ott viszont már elmondta, hogy fertőzött, így értesítették a hatóságokat, amelyek megkezdték a szükséges intézkedéseket.

Aicsi prefektúrában ezzel 111-re emelkedett a fertőzöttek száma, mely a Hokkaidó prefektúrában fertőzöttek után a második legnagyobb szám Japánban - írja a Kyodo News.

Az ázsiai államban jelenleg 639 fertőzöttet tartanak számon, a 16 haláleset mellett 118-an már felépültek a betegségből.