Több latin-amerikai ország is intézkedéseket hozott csütörtökön az új koronavírus terjedésének lassítása érdekében, például leállítottak Európába induló és onnan érkező légi járatokat, betiltottak sok nyilvános rendezvényt, és bezártak iskolákat. További szigorító intézkedéseket hozott több arab-félszigeti ország is, Ausztráliában pedig Peter Dutton belügyminiszterről is kiderült, hogy fertőzött.

Argentína, Bolívia, Paraguay, Peru, Costa Rica és Honduras egy nappal az után hozta meg korlátozó intézkedéseit, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) világjárvánnyá nyilvánította az új koronavírus terjedését, és hogy az Egyesült Államok korlátozta az Európából érkezők beutazását. 
Mexikó viszont azt közölte csütörtökön, hogy nem tervezi korlátozni külföldi turisták belépését az országba, ellentétben északi szomszédjával. Portugáliában a kormány elrendelte az ország összes oktatási intézményének bezárását a jövő héttől április 9-éig, függetlenül attól, hogy állami vagy magánintézményekről van szó.

Bahrein azzal vádolta meg csütörtökön Iránt, hogy "biológiai agressziót követ el" a bahreini állampolgárok ellen, mert egyrészt enyhébb adatokat közöl a járvánnyal kapcsolatban,  másrészt határőrei nem pecsételnek bele az Iránban járó bahreini állampolgárok útlevelébe, így hazájuk hatóságai nem tudják azonosítani őket.

A teheráni utcákat fertőtlenítik március 11-énForrás: AFP/Atta Kenare

Omán és Szaúd-Arábia tovább korlátozta az emberek utazását, hogy lassítani próbálja a vírus terjedését. Omán vasárnaptól nem ad ki beutazási turistavízumot, és nem enged kikötni az ország kikötőiben külföldi turistahajókat.

Dubajban bejelentették, hogy elmarad a világ legmagasabb összdíjazású lovas versenysorozata.

Szaúd-Arábia kiterjesztette azoknak az országoknak a körét, amelyekbe nem utazhatnak állampolgárai: ezek az Európai Unió tagországai, Svájc, és 11 ázsiai, illetve afrikai ország. 

Vírusfertőzöttnek diagnosztizálták Justin Trudeau kanadai miniszterelnök feleségét, Sophie Gregoire Trudeau-t - közölte csütörtökön a miniszterelnöki hivatal szóvivője. A first lady "jól érzi magát", de karanténban marad egy ideig. A kormányfő vírustesztje negatív, de 14 napra őt is elszigetelik - tette hozzá.

Peter Dutton péntekre virradóra jelentette be, hogy a koronavírus-tesztje pozitív lett. A politikus jelenleg az északkelet-ausztráliai Queensland állam egyik kórházában van. Az országban jelenleg 156 fertőzött van, szakértők nem zárják ki azonban, hogy a Föld déli félgömbjén hamarosan kezdődő téli időszak alatt ez a szám jelentősen nőni fog. Ausztráliában a vírusnak eddig három halálos áldozata van.

Kazahsztánból szintén bejelentették az első fertőzöttet. Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök felszólította a kormányt, nyújtson pénzügyi támogatást a vállalatoknak, hogy a csütörtökön elrendelt iskolabezárás miatt a gyerekekkel otthonmaradt dolgozók fizetett szabadságra mehessenek. A kazah kormány ezenkívül 300 milliárd tengét (körülbelül 225 milliárd forint) fordít infrastrukturális fejlesztésekre, a munkanélküliség csökkentése érdekében.

Dél-Koreában a korábbiaknál kevesebb jelentés érkezett új fertőzöttekről, egészségügyi tisztségviselők azonban óvatosságra intenek. Az ázsiai ország 10 új fertőzöttről számolt be, köztük egy francia állampolgárról, aki hétfőn érkezett Dél-Koreába. A dél-koreai betegségmegelőző központ (KCDC) adatai szerint az országban jelenleg összesen 7979 fertőzött van.

Védőmaszkért sorba álló emberek Szöulban 2020. március 5-én.Forrás: MTI/AP/Ahn Jung Dzsun

Nepál törölte az összes, a tavaszi szezonra kiadott hegymászói engedélyt, valamint ismét bevezette az érkezési vízumot minden külföldi állampolgár számára. A rendelet március 14-én lép életbe és április 30-ig tart.