Szijjártó Péter: Németország hamarosan dönthet a védőfelszerelések Magyarországra szállításáról

Vágólapra másolva!
Németország hamarosan dönthet arról, hogy kivételt tesznek az elrendelt exporttilalom alól, és Magyarországra szállítják a korábban megrendelt védőfelszereléseket - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter budapesti sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető videokonferencián egyeztetett a visegrádi országok, valamint Németország külügyminiszterével.

A tanácskozásról beszámolva hangsúlyozta:

Kifejtette: Magyarországról az egészségügyi védekezéssel foglalkozó intézmények rendeltek többek közt Németországból védőfelszereléseket, de ott exporttilalom van érvényben ezekre az eszközökre.

A külügyminiszter a héten korábban már egyeztetett német kollégájával, aki ígéretet tett, hogy találnak megoldást, hogy ezek az eszközök megérkezzenek Magyarországra.

A mostani tanácskozáson a német miniszter közölte, hogy új szabályozást hoztak, amely

- magyarázta.

Szijjártó Péter kiemelte:

fontos téma volt a tanácskozáson a migráció is.

Elvárjuk, hogy Görögország védje meg a schengeni külső határt - fűzte hozzá.

A magyar diplomácia vezetője kijelentette: a kontrollálatlan migrációs hullámokkal kapcsolatban már az egészségügyi kockázatokról is beszélni kell, mert a kontrollálatlan mozgások komoly egészségügyi kockázatokat is jelentenek főleg a jelenlegi helyzetben.

A külügyminiszter azt is mondta:

- emlékeztetett rá.

Szijjártó Péter kitért rá: a jövő félévtől Németország veszi át az EU soros elnöki posztját, így tájékoztatást hallhattak a német elnökségi prioritásokról is.

Magyarország és Lengyelország világossá tette, hogy a hetes cikkellyel kapcsolatos eljárást politikai típusúnak tekintik, már minden létező kérdés és válasz elhangzott, ezért azt szorgalmaznák, hogy zárják le az eljárásokat - jelentette ki.

Az unió bővítését illetően elmondta: pozitív reményeink lehetnek az Általános Ügyek Tanácsának március 24-i ülésével kapcsolatban, ha sor kerül rá. Az Albánia és Észak-Macedónia csatlakozási tárgyalásainak megkezdését ellenző országok álláspontja ugyanis rugalmasabbá válhat, de jó lenne, ha ez nem vonná el a figyelmet a már folyamatban lévő tárgyalásokról - vélekedett.

Kérdésre közölte:

a török elnök és a V4-es országok tervezett csúcstalálkozóját bizonytalan időre elhalasztották.

Szijjártó Péter a sajtótájékoztató végén beszámolt arról is, hogy jelenleg

A korábban Japánban karantén alá vont hajó személyzetének három magyar tagja elhagyhatta a karantént, a Maldív-szigeteken egy üdülőkomplexumban elrendelt karantént pedig - ahol négy magyar volt -, a helyi hatóságok feloldották - mondta el, hozzátéve,

jelenleg Szingapúrban és Vietnamban van egy-egy magyar karanténban, mert fertőzött személlyel utaztak együtt repülőgépen.

Az Oaklandben kikötött hajón két magyar van, ők a személyzet tagjai, ellátásukról a hajótársaság gondoskodik.

- sorolta.

A tárcavezető kiemelte: minden érintettel tartják a kapcsolatot, a körülményekhez képest jól vannak, minden segítséget megadnak nekik.