Sorra zárják le határaikat a latin-amerikai országok is a koronavírus miatt

Vágólapra másolva!
Sorra zárják le határaikat a Kínából indult új koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében a latin-amerikai országok; helyi idő szerint hétfőn Chile, Guatemala, Kolumbia és Venezuela is bejelentette, hogy megtiltja a belépést. Chile és Guatemala egyelőre 15 napra zárja le határait.
Vágólapra másolva!

Sebastián Pinera chilei elnök bejelentése értelmében a belépési tilalom szerdán lép életbe. A hazaérkező chileieknek pedig 14 napra karanténba kell vonulniuk. Az országban eddig 155 koronavírusos fertőzöttről tudnak.

Alejandro Giammattei guatemalai elnök hasonló intézkedéseket jelentett be, miután újabb 6 embernél mutatták ki a betegséget az országban.

A térségben először Salvador zárta le határait, ahol még nem találtak fertőzöttet. A múlt hét folyamán aztán Argentína, Peru, Panama és Honduras is megtiltotta a beutazást.

Hétfő este Iván Duque kolumbiai elnök is tudatta, hogy az ország március 17-től május 30-ig lezárja határait a SARS-CoV-2 vírus terjedésének megakadályozása érdekében. A venezuelai, 2200 kilométer hosszú határ lezárását már korábban bejelentették. Kolumbiában 58 fertőzött van.

A Hispaniola szigetén fekvő Haiti is lezárta 380 kilométeres határát a sziget keleti felén elterülő Dominikai Köztársasággal.

Helyi idő szerint hétfő éjjel Nicolás Maduro venezuelai elnök is bejelentette, hogy "totális karantént" rendel el az országában. Egyidejűleg közölte, hogy több mint kétszeresére, 16-ról 33-ra emelkedett az igazolt fertőzöttek száma Venezuelában. Az ország a vírustól függetlenül évek óta súlyos társadalmi, politikai és gazdasági válsággal küzd.

Latin-Amerika és a térség államai közül Salvadorban, Nicaraguában, Haitin és Belize-ben nem találtak egyelőre fertőzöttet.

Lenín Moreno ecuadori elnök azt jelentette be, hogy a Fórum Dél-Amerika Haladásáért (Prosur) 8 tagországa, Ecuador mellett Brazília, Argentína, Chile, Paraguay, Kolumbia, Peru és Guyana összehangolja a bevezetendő beutazási korlátozásokat.

A Covid-19 névre keresztelt betegséget okozó SARS-CoV-2 nevű vírus tavaly év végén jelent meg a kínai Hupej tartományban. Kínában nagyrészt mostanra sikerült megfékezni a terjedését. A pekingi vezetés kedden 13 új halálos áldozatról számolt be, amivel 3226-ra nőtt a betegségben elhunyt emberek száma. A SARS-CoV-2 összesen 80 881 embert fertőzött meg az ázsiai országban. A kedden ismertetett adatok szerint hétfőn 21 új fertőzöttet jelentettek, viszont külföldről is csaknem ugyanannyian, 20-an érkeztek fertőzötten.