Kiderült néhány részlet arról, hogy hogyan védekezik az új típusú koronavírus-járvány ellen a világtól elzárkózó, kommunista Észak-Korea, miközben a diktatúra továbbra sem számol be hivatalosan egyetlen fertőzöttről sem.

A kommunista ország állampártjának hivatalos lapja, a Rodong Szinmun közölt csütörtökön útmutatást arra vonatkozóan, hogy az emberek hogyan védekezzenek a járvány ellen. Ebből az derül ki, hogy a tömegközlekedést használóknak maszkot kell viselniük és kézfertőtlenítőt kell használniuk felszállás előtt. Ez a vonatokra, buszokra, taxikra és a metróra is vonatkozik. A hosszú távú viszonylatokon pedig a felszállók testhőmérsékletét is megmérik, és akinek láza vagy más panasza van, az nem utazhat.

A Rodong Szinmun írása alapján a tömegközlekedési eszközökön is elkülönítik azokat, akik bármilyen tünetet mutatnak, a személyzetnek pedig mindig maszkot és kesztyűt kell viselnie, amelyet műszakonként cserélnek.

Hivatalosan nincs fertőzött

A Yonhap dél-koreai hírügynökség úgy tudja, hogy Észak-Koreában több ezer ember áll orvosi megfigyelés és karantén alatt, és a kommunista ország a határait is lezárta a járvány megfékezése érdekében. A Yonhap úgy véli: bár Phenjan váltig állítja, hogy egyetlen fertőzött sincs az országban, valószínű, hogy ez nem igaz, és az országban elszabadulhat az új koronavírus.