Koronavírusos Michel Barnier, az Európai Néppárt volt alelnöke

BARNIER, Michel; JUNCKER, Jean-Claude; JOHNSON, Boris
Brüsszel, 2019. október 17. Michel Barnier, az Európai Bizottságnak a brit kiválás ügyében felelős főtárgyalója sajtóértekezletet tart Brüsszelben 2019. október 17-én. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Boris Johnson brit kormányfő bejelentette ezen a napon, hogy megszületett a megállapodás a felek között az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződésről. MTI/EPA/Olivier Hoslet
Vágólapra másolva!
Michel Barnier francia politikus, az Európai Unió Brexit-ügyi főtárgyalója, egykori külügyminiszter, az Európai Néppárt volt alelnöke a közösségi oldalán jelentette be, hogy pozitív lett a koronavírustesztje – hívja rá fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

– olvasható Michel Barnier Twitter-oldalán.

A 69 éves francia politikus 2006 és 2015 között az Európai Néppárt (EPP) alelnöke volt,

2016 októbere óta pedig az EU-főtárgyalója az Egyesült Királysággal a Brexittel kapcsolatban folytatott tárgyalásain.

A jövő héten Londonban lett volna megtartva az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének kialakítását célzó tárgyalássorozat, de a megbeszéléseket a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, helyette videokonferenciát tartanak majd.