Heiko Maas német külügyminiszter bejelentette, hogy csaknem 30 ezer külföldön rekedt németet szállítanak haza a hét végéig. Michel Barnier, az Európai Bizottságnak a Nagy-Britanniával kialakítandó új kapcsolatokkal foglalkozó főtárgyalója csütörtökön közzétett Twitter-üzenetében írta meg, hogy koronavírustesztje pozitív lett.

Heiko Maas egy csütörtöki interjúban beszélt arról, hogy csaknem 30 ezer német állampolgár térhet vissza országába a hét végéig a szövetségi kormány hazaszállítási műveletében. Az ARD országos köztelevíziónak elmondta, hogy a szerdán indított művelet első napján 7500 embert szállítottak haza bérelt repülőgépekkel, főleg Egyiptomból, Tunéziából és Marokkóból. 

A hét végéig még nagyjából 20 ezer turista térhet vissza a koronavírus-járvány miatti közlekedési gondok megoldására indított program révén, a többségük Egyiptomból. 

Arra a felvetésre, hogy a hazatérők között lehetnek fertőzöttek, azt mondta, hogy a hivatalosan kockázatosnak besorolt területekről érkezőknek két hétre karanténba kell vonulniuk. Sok olyan országból is elhoznak német turistákat, amelyekben alacsonyabb a fertőzöttségi ráta, mint Németországban. 

A közúti határforgalom is akadozik, amióta a járvány miatt a legtöbb határszakaszon visszaállították az ellenőrzést. 

A legsúlyosabb helyzet a német-lengyel határon átvezető A4-es autópályán alakult ki.

Forrás: AFP/Odd Andersen

Görlitz térségében csütörtökön 40 kilométer hosszúságban torlódtak fel járművek. Szerdán még 60 kilométeres volt a dugó. Az esetenként már két napja veszteglő autósok, kamionosok ellátására mozgósították a hadsereg (Bundeswehr) több alakulatát.

Michel Barnier bejelentette, hogy koronavírussal fertőződött meg. 

Jól vagyok, és jó a közérzetem 

– írta a Twitteren. Szavai szerint az összes szükséges utasítást követi munkatársaihoz hasonlóan. Mint mondta, az érintettek és a jelenleg elszigetelten élők sikeresen meg fognak küzdeni a betegséggel.

Belgium

Belgiumban a csütörtökön közzétett adatok szerint 309 új megbetegedést regisztráltak, ezzel 1795-re emelkedett a fertőzöttek száma. 

Hét új haláleset történt, ezzel együtt 21-en haltak meg a betegségben. 

Jelenleg 634-en vannak kórházban, 187-tel többen, mint szerdán. Közülük 130 beteget intenzív osztályon kezelnek. Ez idáig 155 ember hagyhatta el a kórházat.

A belga kormány szerda déltől kijárási korlátozásokat rendelt el a Kínából kiindult, új típusú koronavírus-járvány terjedésének lelassítása végett.

Bezárt étterem Brüsszelben 2020. március 14-énForrás: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Sophie Wilmes ügyvivő miniszterelnök mindenkit otthonmaradásra szólított fel, a gyógyszertárak, bankok és posták kivételével minden olyan üzletet, amely nem nyújt létfontosságú szolgáltatást, bezárattak. Az intézkedések április 5-ig vannak érvényben. 

A rendelkezés szerint a szabadban való testmozgásra van lehetőség, de kizárólag egyedül vagy közvetlen családtagokkal. 

Az új intézkedések végrehajtásáért a rendőrség felel, végrehajtásukat illetően zéró toleranciát hirdettek.

A rendelkezések megszegőit 208-től (mintegy 74 ezer forint) 4000 euróig (mintegy 1,4 millió forint), illetve nyolc naptól három hónapig tartó elzárással büntethetik.

Hollandia

Hollandiában 2051 koronavírussal fertőzött beteget tartanak számon, számuk most haladta meg a kétezret. A járvánnyal összefüggésben 58 halálesetről számoltak be.

Luxemburg

Luxemburg egyetlen repülőterének lezárásáról és a tömegközlekedés használatának csökkentéséről döntött csütörtökön. François Bausch mobilitásért, belbiztonságért és honvédelemért felelős miniszter bejelentése szerint a repülőtér hétfőtől nem indít és nem fogad egyetlen személyszállító repülőgépet sem. Az utasforgalom leáll, de a teherforgalom nem. 

Luxemburg keddtől három hónapig tartó szükségállapotot hirdetett ki a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében. 

Az iskolák, az óvodák és játszóterek bezárása mellett egyebek mellett leállították az építkezéseket is.

Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök mindenkit otthonmaradásra ösztönzött. Azt kérték az emberektől, hogy 

utazásaikat legfeljebb a munkába járásra vagy bevásárlásra korlátozzák. 

A rendelet megszegőit a rendőrség 145 euróig (mintegy 52 ezer forint) terjedő szabálysértési pénzbírsággal büntetheti. Az üzletekre, éttermekre és szórakozóhelyekre vonatkozó nyitvatartási tilalom megsértése a létesítmény működési engedélyének megvonásával járhat, a büntetés pedig akár négyezer euró is lehet.

Csütörtöki adatok szerint Luxemburgban 335-en fertőződtek meg, és négyen haltak meg a koronavírus okozta betegségben.