Felakasztották a 23 éves diáklány brutális halálát okozó erőszakolókat

Horizontal
Sokan zászlókkal felvonulva ünnepelték a kivégzést a Tihar börtön előtt
Vágólapra másolva!
Hét évvel a bűntény után pénteken kivégezték Indiában azt a négy férfit, aki megerőszakolt, majd kidobott a buszból egy újdelhi diáklányt. A nő később belehalt sérüléseibe; az eset példátlan közfelháborodást okozott az ázsiai országban és világszerte.
Vágólapra másolva!

A híradások szerint a halálos ítéleteket helyi idő szerint hajnalban hajtották végre egy újdelhi börtönben néhány órával azt követően, hogy a legfelsőbb bíróság a tettesek utolsó kegyelmi kérvényét is elutasította. Az elítélteket felakasztották.

A 23 éves diáklányt, orvostanhallgatót 2012 decemberében hat férfi megerőszakolta és összeverte egy buszon. A bántalmazás után kidobták őt és a barátját a mozgó járműből. A diáklány két héttel később belehalt sérüléseibe. A nyomozó hatóságok néhány hónapra rá kerítették kézre a tetteseket.

Az eset Indiában és világszerte hatalmas felzúdulást keltett. Ezrek vonultak Újdelhiben utcára, hogy tiltakozzanak a szexuális erőszakcselekmények elharapódzása és a rendvédelmi szervek tétlensége miatt. A demonstrálók összecsaptak a rendőrökkel, az erőszakos tüntetések napokra megbénították a főváros életét.

A hatalmas közfelháborodás hatására a hatalom súlyosbította a nemi erőszakért kiróható büntetést, és halálos ítéletet határozott meg a halálos kimenetelű szexuális bűncselekményekért,

azzal, hogy az ilyen eseteket sürgősséggel kell tárgyalniuk a bíróságoknak.

A csoportos nemi erőszak egyik elkövetője később öngyilkos lett, míg egy másik enyhébb büntetést kapott társainál, mert kiskorú volt a bűncselekmény idején.

Sokan zászlókkal felvonulva ünnepelték a kivégzést a Tihar börtön előtt Forrás: AFP/Money Sharma

Az indiai legfelsőbb bíróság január közepén rendelte el a halálos ítéletek végrehajtását. Az elkövetők ügyvédjei egymás után nyújtottak be újabb és újabb kegyelmi kérvényeket, akadályozva a döntések végrehajtását, miközben különféle társadalmi csoportok, nők jogait védő szervezetek erélyesen követelték az azonnali végrehajtást.

Indiában 2004 óta most hajtottak végre negyedszer kivégzést. Három embert terrorizmus, egyet pedig nemi erőszak és gyilkosság miatt végeztek ki. Az indiai bíróságok gyakran hoznak halálos ítéleteket, de azokat ritkán hajtják végre.

Az EU elítéli a nemi erőszakot és a halálbüntetést is

Az Európai Unió külügyi szolgálata pénteken Brüsszelben kiadott nyilatkozatában ismételten elítélte az erőszakos bűncselekményt, ugyanakkor nemtetszését fejezte ki, hogy az elkövetőket halálbüntetéssel sújtották.

Az elkövetőket felelősségre kell vonni tetteikért, és megfelelő büntetést kell kiszabni rájuk - írták. Az uniós szolgálat nyilatkozatában ugyanakkor arra emlékeztetett, hogy az unió minden körülmények között egyértelműen ellenzi a halálbüntetés alkalmazását.

Állsápontjuk szerint "ez egy kegyetlen és embertelen büntetési forma, amelynek nincs visszatartó ereje, azonban az emberi méltóság és tisztesség elfogadhatatlan megtagadását jelenti".

A nyiltakozatban részvétet nyílvánítanak a megerőszakolt és megölt 23 éves egyetemista családjának.