Zárlat alatt egész Kalifornia

virus health Horizontal
60 ezer Los Angeles-i hajléktalan közvetlenül veszélyeztetett
Vágólapra másolva!
Zárlat alatt van egész Kalifornia helyi idő szerint péntek éjféltől az új koronavírus terjedése miatt, senki nem hagyhatja el az otthonát - rendelte el Gavin Newsom, a nyugati parti tagállam kormányzója csütörtök este.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban Kalifornia az első tagállam, ahol ilyen szigorú korlátozást vezettek be. A kormányzó döntése értelmében több mint 40 millió kaliforniainak otthon kell maradnia annak érdekében, hogy gátat vethessenek az új típusú koronavírus terjedésének.

Sajtókonferenciáján Newsom nem közölte, hogy a rendelete meddig marad érvényben. Csupán annyit szögezett le: "ez az állapot nem fog örökké tartani". Jelezte viszont, hogy legalább 19-20 ezer megbetegedésre lehet számítani. Elemzők szerint azonban ennél akár még jóval többen is megfertőződhetnek, hiszen

egyedül Los Angelesben mintegy 60 ezer hajléktalan él az utcán.

A városok is léptek

Kaliforniában az elmúlt napokban nemcsak a kormányzó hozott fokozatosan rendelkezéseket a rendkívül gyorsan terjedő koronavírus terjedésének megakadályozására, hanem egyes városok polgármesterei és az állam egészségügyi hatóságai is így tettek.

Sok helyütt már korábban lezárták az üzleteket, éttermeket, klubokat, lemondták a rendezvényeket, és a tanintézményekben áttértek a távoktatásra.

San Franciscóban és környékén, valamint a fővárosban, Sacramentóban arra szólították fel a helyieket, hogy ne hagyják el otthonaikat. Los Angeles a Newsom beszéde előtti órákban csatlakozott e városokhoz. "Most a mi felelősségünk is, hogy minél több életet megmentsünk" - fogalmazott Eric Garcetti, Los Angeles polgármestere.

60 ezer Los Angeles-i hajléktalan közvetlenül veszélyeztetett Forrás: AFP/Apu Gomes

Élelmiszerboltok, patikák, benzinkutak, bankok

Beszédében Gavin Newsom kormányzó is a felelősséget hangsúlyozta. Azt mondta: "itt az ideje, hogy valamennyien, egyénekként és közösségekként egyaránt, felismerjük, mit kell tennünk".
A rendelet értelmében az állam területén csakis az élelmiszerboltok, a patikák, a benzinkutak és a bankok maradhatnak nyitva, igaz, korlátozott idősávban. Emellett tovább dolgoznak a rendőrök és a kormányzati feladatokat ellátó hivatalok.

A kormányzó csütörtökön levélben kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy a Fehér Házban tartott szerdai sajtókonferencián említett két kórházhajó egyikét Los Angelesbe irányítsák.
Kalifornia egyike azoknak az amerikai tagállamoknak, amelyeket a legjobban sújt az új típusú koronavírus terjedése. Csütörtök esti adatok szerint

1040 fertőzést diagnosztizáltak, és 19 halálos áldozatot követelt a kór.

Az északnyugati Washington államban több mint 1300 fertőzést tartanak nyilván. A legrosszabb helyzetben a keleti parti New York állam van: ott több mint 5200 vírusteszt bizonyult pozitívnak.