Az elmúlt három hétben ez már a harmadik rakétakísérlet Észak-Koreából. Legutóbb három rakétát lőttek ki a Japán-tenger irányába, onnan, ahol tavaly Kim Dzsongun a sorozatvetőt is teszeltette. 

A Yonhap dél-koreai hírügynökség által idézett közlemény szerint a rakétákat a fővárostól, Phenjantól északra fekvő tartományból lőtték ki. A japán parti őrség tudomása szerint a rakéták Japán kizárólagos gazdasági övezetén  kívül csapódtak a tengerbe, a Koreai-félszigettől keletre.

Ez már a harmadik észak-koreai rakétakísérlet három hét leforgása alatt, a világtól elszigetelődött kommunista ország március 2-án és 9-én is tesztelt rakétákat. A legutóbbi kísérlet során három rakétát lőttek ki a keleti partvidéken található Szondok katonai gyakorlótérről, ugyanonnan, ahonnan Észak-Korea tavaly augusztusban végrehajtotta "szupernagy" rakéta-sorozatvetőjének első ismert tesztjét.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsongun elsőszámú észak-koreai vezető rakétakísérletet néz meg Észak-Koreában, a szondoki gyakorlótéren március 9-énForrás: MTI/EPA/KCNA/-

A phenjani kommunista rezsim  tavaly 13 alkalommal végzett kísérleti rakétaindítást,  miközben a nukleáris fegyvereinek leszereléséről az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásai megrekedtek. Újévi üzenetében az ország vezetője, Kim Dzsongun azt mondta, hogy a közeljövőben bemutatnak egy újfajta fegyvert is.

Szakértők arra számítanak, hogy ez egy korszerű interkontinentális ballisztikus rakéta vagy egy tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta lesz.