A támogatás részleges megvonásával bünteti Afganisztánt az Egyesült Államok

2020.03.24. 06:28

Az Egyesült Államok egymilliárd dollárral csökkenti az Afganisztánnak nyújtott támogatása összegét, és további mérsékléseket is kilátásba helyez, amennyiben a dél-ázsiai országban továbbra sem sikerül kormányt alakítani - jelentette be Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a hétfőn Kabulban folytatott tárgyalásai után kiadott közleményében.

Az amerikai diplomácia irányítója leszögezte, hogy Washington felülvizsgálja valamennyi programját és tervezetét, minthogy további támogatáscsökkentéseket akar végrehajtani, sőt átgondolja azokat a jövőbeli felajánlásait is, amelyeket az Afganisztán számára rendezett donorkonferenciákra tervezett. Jövő évben Washington ismét egymilliárd dollárral tervezi csökkenteni a támogatást a tájékoztatása szerint.

Nem fogadják el egymást

Mike Pompeo a döntést az Asraf Gáni elnök és a választás után az államfői hivatalt szintén magáénak mondó Abdulla Abdulla közötti vitával indokolta. A két afgán politikus ugyanis nem tudott - mint Pompeo fogalmazott - "egymást elfogadó" kormányt alakítani. Szokatlanul éles nyilatkozatában a külügyminiszter leszögezte, hogy az Egyesült Államok "mélységesen sajnálja", hogy Gáni és Abdulla nem tudott egyetértésre jutni, és ezáltal veszélyeztetik az esetleges békemegállapodást a tálibokkal.

Asraf Gánit két héttel ezelőtt iktatták be újra a hivatalába, de vetélytársa, Abdulla Abdulla azóta sem hajlandó elfogadni a szeptemberi választás eredményeit, s ugyancsak az ország megválasztott elnökének tartva magát, külön beiktatási ünnepséget is rendezett.

Mike Pompeo és Asraf GániForrás: AFP

Közvetíteni próbált

Pompeo hétfőn előre be nem jelentett villámlátogatásra érkezett az afgán fővárosba, hogy közvetíteni próbáljon a két fél között egy egységkormány létrehozásáról. A tárcavezető nyolc órát tartózkodott Kabulban, és ezalatt mindkét politikussal tárgyalt, az amerikai külügyi közlemény szerint arról, hogy rávegye őket "az afgán nép érdekében kötendő kompromisszumokra". A kudarcot Washington "az amerikai nemzetbiztonsági érdekeket érintő közvetlen veszélyként" értékelte, ezért "azonnali hatállyal" csökkentette egymilliárd dollárral az országnak nyújtott segély összegét.

A külügyminiszter ugyanakkor arról számolt be, hogy folytatódni fog az Afganisztánban állomásozó amerikai katonák létszámának csökkentése az Egyesült Államok és a tálibok között létrejött februári végi megállapodásnak megfelelően. Pompeo hétfő este már a katari fővárosban volt, ahol a tálibok képviselőivel, köztük Abdul Gáni Baradar mollával tárgyalt ezen egyezmény tiszteletben tartásáról.