Szigorítások Csehországban, fontos gazdasági intézkedés Lengyelországban

cseh koronavírus
Járókelő egy üres utcán, Prága óvárosában 2020. március 16-án.
Vágólapra másolva!
Csehországban 1775 koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, közülök 40-en vannak kórházban, négy ember állapota súlyos. Lengyelországban a legfrissebb adatok szerint 1085 beteg van, itt viszont kisebb arányban nőtt a fertőzöttek száma, mint az előző napokban.
Vágólapra másolva!

Csehországban hatra emelkedett csütörtökön az új koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma az egészségügyi minisztérium honlapján reggel megjelent kimutatás szerint. A kórházakban mintegy 40 személyt kezelnek, közülük négy ember állapota súlyos.

Laboratóriumi tesztelésnek eddig 26 698 személy vetette alá magát. A házi karanténban lévő tízezrek között

813 rendőr és 249 tűzoltó is van.

"Ez természetesen probléma, de lényegesen nem befolyásolja munkánkat" - mondta Nicole Studená, a tűzoltóság szóvivője csütörtökön reggel a közszolgálati televízióban. A válságstáb döntése alapján tovább szigorították a jelenlétet a köztereken. Csütörtöktől kezdve már

csak ketten lehetnek együtt az utcákon,

kivéve, ha egy háztartásban élőkről van szó. Továbbra is kötelező az orr és a száj eltakarása a köztereken.

Csehországban szigorítottak az utcai szabályokon Forrás: MTI/EPA/Martin Divisek

Andrej Babis miniszterelnök délután találkozik az ellenzéki pártok vezetőivel, hogy megbeszéljék az együttműködés javításának lehetőségeit. A kormányfő három helyet ajánlott fel az ellenzéknek a válságstábban. A találkozót eredetileg keddre tervezték, de más fontos események miatt elmaradt.
Az ellenzéki pártok kedden és szerdán a képviselőházban és a szenátusban egyaránt támogatták a kormány szociális, pénzügyi és gazdasági válságintézkedéseit.

Milos Zeman államfő szerda este aláírta a költségvetést módosító törvényjavaslatot, amely ezzel érvénybe lépett - közölte Jirí Ovcácek elnöki szóvivő. A képviselőház kedden döntött a költségvetés 40 milliárd koronára (átszámítva körülbelül 490 milliárd forintra) tervezett idei hiányának felemeléséről 200 milliárd koronára. A hatályos szabályok szerint a szenátus a költségvetéssel nem foglalkozik.

Lengyelországban 15 beteg halt meg eddig

Lengyelországban csütörtök reggelig 1085-re nőtt a kimutatott fertőzések száma, az utóbbi 24 óra alatt 158 új esetet regisztráltak, ami hárommal kevesebb, mint előző nap. A halottak száma eggyel nőtt, eddig 15 beteg halt meg.

Lengyelországban már 1085 fertőzött van Forrás: NurPhoto/Beata Zawrzel/NurPhoto/Beata Zawrzel

Varsóban délután megkezdi kétnapos ülését a szejm, a képviselők védőeszközökkel felszerelve tárgyalnak, minden frakció külön teremben. Egyetlen pont szerepel a napirenden, mégpedig az a szabályzatmódosítás, amely lehetővé teszi, hogy a gazdaságélénkítő csomagról szóló pénteki ülést videokonferencia formájában tartsák meg.

A kormány által szerdán a koronavírus-járvány kapcsán jóváhagyott, a lengyel GDP mintegy 10 százalékát érintő különleges törvények csomagját a szejmbe továbbították, egyúttal társadalmi konzultációra is bocsátották - közölte csütörtök reggel Jadwiga Emilewicz fejlesztési miniszter.

A csomag

a munkahelyek megőrzését, a munkavállalók, a kis- és közepes vállalatok, valamint az egészségügy támogatását, a pénzügyi szektor megerősítését célozza,

tartalmazza továbbá az állami, önkormányzati beruházások programját is. Az állam egyebek között 3 hónapon át fedezi a társadalombiztosítást a járvány miatt leállni kényszerült cégeknek, hozzájárul a bérkifizetéshez.

Elhalasztják a vállalati adó (CIT) befizetését, meghosszabbítják a forgóeszköz-hiteleket.