Két és fél óra alatt kimutatja a koronavírust egy új gyorsteszt

koronavírus
gyorsteszt
Bosch
Vágólapra másolva!
Jelentősen gyorsabban, az eddigi egy-két nap helyett, a minta levételétől számított két és fél óra alatt is kimutatható a koronavírus-fertőzöttség egy új gyorsteszttel - állítja a tesztet kifejlesztő német cég, a Bosch.
Vágólapra másolva!

A minták szállítása nélkül, helyben elvégezhető a koronavírusteszt azzal az eszközzel, amelyet a Bosch fejlesztett ki, áll a cég csütörtöki közleményében.

„A Covid-19 gyorsteszttel szeretnénk hozzájárulni a járvány terjedésének gyors visszaszorításához. A fertőzött betegeket gyorsabban lehet azonosítani és elkülöníteni” - mondja Volkmar Denner, a Bosch vezérigazgatója. „Az idő a vírus elleni küzdelem egyik meghatározó tényezője.

Az új megoldás nagy előnye, hogy megbízható és gyors diagnosztizálást tesz lehetővé közvetlenül a helyszínen, a minták szállítása nélkül”

- tette hozzá.

Állítják, a gyorsteszt megfelel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előírásainak is.

A gyorsteszt működés közben a gyártó által közreadott képen. Forrás: Bosch

A tervek szerint áprilistól lesz elérhető a teszt, először Németországban, majd Európában is.