Ferenc pápa: A járvány választás elé állította az emberiséget

FERENC pápa
Vatikánváros, 2020. március 27. Ferenc pápa Urbi et Orbi (a városnak és a világnak) szóló áldást mond az üres vatikáni Szent Péter téren 2020. március 27-én. A római katolikus egyházfő lakóhelyeként ismert Szent Márta-házat fertőtlenítették és tovább szigorították az óvintézkedéseket Vatikánváros egész területén, miután Ferenc pápa egyik közeli munkatársának pozitív lett a koronavírus-tesztje. MTI/AP/Alessandra Tarantino
Vágólapra másolva!
Sötétséget és félelmet teremtő viharhoz hasonlította az új koronavírus-fertőzést Ferenc pápa a teljesen üres szent Péter téren mondott imáját kísérő beszédében pénteken, választásra sürgetve az emberiséget eddigi hangos, de látszatra épülő élete, valamint a csendes szolgálat és testvériség között.
Vágólapra másolva!

„Rettenthetetlenül meneteltünk, azt gondolva, örökre egészségesek maradunk a beteg világban" – mondta Ferenc pápa.

Ferenc pápa Urbi et Orbi (a városnak és a világnak) szóló áldást mond az üres vatikáni Szent Péter téren 2020. március 27-én Forrás: MTI/AP/Alessandra Tarantino

Szerinte a járvány keltette félelemben elérkezett az ideje, hogy észrevegyük nem mehet előre mindenki külön a saját útján, csakis együtt haladhatunk tovább. Megemlítette a bátran cselekvő orvosokat, ápolókat, az élelmiszerboltokban dolgozókat, az idősgondozókat, a fuvarozókat, a rendfenntartókat, a papokat és a nővéreket.

- mondta.

A római katolikus egyházfő lakóhelyeként ismert Szent Márta-házat fertőtlenítették és tovább szigorították az óvintézkedéseket Vatikánváros egész területén, miután Ferenc pápa egyik közeli munkatársának pozitív lett a koronavírus-tesztje Forrás: MTI/EPA/ANSA/Reuters/Yara Nardi

Ferenc pápa a hetek óta lezárt, esős Szent Péter téren, a bazilikához vezető lépcsősor tetején mondta el beszédét. Az imádság után rendkívüli Urbi et Orbi áldását adja.

Az Urbi et Orbi áldást az egyházfő a nagyobb ünnepeken, karácsonykor és húsvétkor adja. A mostani rendkívüli vészhelyzetben az áldással az egyház az általános feloldozás lehetőségét hangsúlyozza.