Kétezer fölött a fertőzöttek száma Csehországban

Prága, 2020. március 16. Szájmaszkos nő vág át Prága üres Fő terén 2020. március 16-án. A cseh kormány országos vesztegzárat rendelt el a március 16. és 24. közötti időszakra a koronavírus terjedésének megakadályozásáért, valamint lezáratott 21 észak-morvaországi települést. A csehországi fertőzöttek száma jelenleg 298. MTI/EPA/Martin Divisek
Vágólapra másolva!
Csehországban átlépte a kétezret az új koronavírussal fertőzöttek száma, Lengyelországban 159-cel növekedett.
Vágólapra másolva!

A cseh egészségügyi tárca honlapján péntek reggel megjelent kimutatás szerint a fertőzöttek száma 2062-re emelkedett, ami 259-cel több, mint egy nappal korábban.

A halálos áldozatok száma továbbra is kilenc.

A kórházban kezelt több mint 70 beteg közül 34-nél a fertőzés lefolyása súlyos. A gyógyultak száma továbbra is tíz. A vírusra szűrtek száma meghaladta a 31 ezret, ez mintegy négyezerrel több a csütörtök reggelinél.

A két legutóbbi áldozat a prágai Michle negyedben működő idősotthonban hunyt el. Mindketten magas életkorúak voltak, és más krónikus betegségben is szenvedtek - közölte Roman Prymula, az országos válságstáb elnöke.

Kinyithattak a méteráruboltok és a lakatosműhelyek

A cseh kormány a járvány alakulásának figyelembevételével folyamatosan módosítja a korábban bevezetett korlátozó intézkedéseket.

Szájmaszkos nő vág át Prága üres Fő terén Forrás: MTI/EPA/Martin Divisek

Péntek reggeltől

az élelmiszerboltok kötelesek egyszerű műanyag kesztyűket és zacskókat biztosítani a boltba lépő bevásárlóknak.

Ugyanakkor tovább bővült azon üzletek és szolgáltatások sora, amelyek működését engedélyezték. Már egy hete újra kinyithattak a méteráruboltok, hogy az emberek anyagot vásárolhassanak a szájmaszkok készítéséhez. Mostantól kezdve kinyithatnak a lakatos- és a háztartási eszközöket javító műhelyek, valamint az autómosók is.

Lengyelországban a következő két hétben tetőzhet a járvány

Lengyelországban péntek reggelig 1244-re nőtt a kimutatott fertőzések száma, az utóbbi 24 óra alatt 159 új esetet regisztráltak, ami eggyel több, mint előző nap.

Eddig 16 beteg hunyt el, ketten meggyógyultak.


Andrzej Duda elnök csütörtök este a legfontosabb lengyelországi Mária-kegyhelyen, a czestochowai pálos kolostor kápolnájában a Fekete Madonna csodatévő kegyképe előtt imádkozott Lengyelországért és a világban szétszóródott lengyelekért.

Jaroslaw Gowin kormányfőhelyettes, tudomány- és felsőoktatásügyi miniszter a wpolsce.pl konzervatív internetes televíziónak elmondta: a kirajzolódó tendenciák szerint

az elrendelt mozgáskorlátozások kedvező hatása esetén húsvét után viszont már csökkenő irányzat várható.

Lengyelországnak fel kell készülnie a koronavírus elleni küzdelem második fázisára - mondta Gowin -, aki szerint húsvét után "különleges figyelmet kell majd fordítani" a legveszélyeztetettebb társadalmi csoportokra, míg a többieknek - a gazdasági helyzetre való tekintettel - fokozatosan vissza kell térniük "hétköznapi teendőikhez".

Szlovákiában 269-re emelkedett a fertőzöttek száma

Szlovákiában újabb 43 személynél diagnosztizálták a Covid-19 fertőzés kórokozóját, és így 269-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma - jelentette be Igor Matovic kormányfő pozsonyi sajtótájékoztatóján pénteken.

Ezen a héten eddig az újonnan regisztrált fertőzöttek száma napi tíz és húsz között mozgott az országban, csütörtökön 10 volt, így a pénteki emelkedés viszonylag kiemelkedő mértékűnek számít.

Péntek délig több mint 5700 vírustesztet végeztek el,

ezek közül több mint 5400 bizonyult negatívnak. A teszteltek száma jelentősen nőtt, míg az utóbbi napokban átlagban 350 személyt vizsgáltak meg, addig csütörtökön már több mint 900-at.

Szlovákia április 10-ig meghosszabbította az utasszállító légi forgalomra korábban bevezetett tilalmat. Szombattól hatályba lép az az intézkedés, amely szerint a 65 évesnél idősebbek külön időszakban, reggel 9-től 12 óráig vásárolhatnak az üzletekben.