Spanyolországban több mint 72 ezer nyilvántartott koronavírusos van

2020.03.28. 13:52

Spanyolországban 832-en haltak meg egy nap alatt koronavírusban, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 5690-re nőtt - derült ki a spanyol egészségügyi minisztérium által szombaton közzétett hivatalos napi tájékoztatóból. Közben a nyilvántartott fertőzések száma 72 ezer fölé emelkedett, ami csaknem 8200-zal több, mint egy nappal korábban. A legelső esetet még január 31-én szűrték ki.

 

A koronavírus miatt a spanyol kórházakban eddig több mint 40 ezer embert láttak, az elmúlt 24 órában pedig 4300 új esetet kezeltek. Intenzív osztályra összesen 4500-an kerültek, 410-en meghaltak az elmúlt egy nap során.

Az egyik madridi kórház - minden orvos és ápoló maszkban vanForrás: AFP/Oscar Del Pozo

Az orvosok több mint 12 ezer embert nyilvánítottak gyógyultnak, péntek óta 2900-an hagyhatták el a kórházakat, valamint az egészségügyi intézmények tehermentesítésére létrehozott orvosi felügyelettel ellátott karanténhoteleket és tábori kórházakat.

A járvány továbbra is

Madridot érinti leginkább, ahol a nyilvántartott fertőzések száma 21 ezer, a halálos áldozatoké pedig 2700 felett van. Madridot Katalónia követi több mint 14 ezer fertőzöttel és ezer elhunyttal.

Az Ibériai-félszigeten található autonóm közösségek közül Murciában van a legkevesebb, összesen 802 kiszűrt eset. A délnyugat-spanyolországi tartományban 17-en haltak bele a fertőzésbe.

A legkevesebb esetet az észak-afrikai exklávékból, Ceutából és Melillából jelentették, előbbiben 17, utóbbiban 45 fertőzöttet azonosítottak. A vírus mindkét helyen egy-egy halálesetet okozott.