Az amerikai hírszerzés is a koronavírus-járvány feltérképezésén dolgozik

2020.03.31. 06:24

"Fehér foltokba" ütközik az Egyesült Államok hírszerzése, miközben a koronavírus-világjárvány feltérképezéséhez és természetrajzának felvázolásához gyűjt adatokat: Kínában, Oroszországban, Észak-Koreában komoly akadályokba ütközik, de Iránban sincs könnyű dolga - áll a Reuters hírügynökség hétfő éjjeli jelentésében.

A pontos információk azért fontosak, hogy eredményesebb lehessen az amerikai és a nemzetközi küzdelem a járvány ellen. Az ügynökségek nem csupán a fertőzöttek, elhunytak és gyógyultak valódi számát szeretnék megtudni, hanem arra is kíváncsiak részleteiben, miként kezelik az egyes országok a kialakult helyzetet.

Minták vizsgálata egy kínai laborbanForrás: AFP

"Helyben és időben is pontos adatok kellenek annak megértéséhez, hogy hol vannak a ragály gócai, és hol lesznek továbbiak" - mondta Jeremy Konyndyk amerikai szakértő, aki korábban egyebek közt az ebolajárvány elleni amerikai intézkedéseket irányította.

Észak-Korea szerint náluk nincsenek fertőzöttek

A nevezett négy ország közül Észak-Koreában - hivatalosan - eddig egyetlen fertőzött sincs, jóllehet határos Kínával, a járvány kiinduló országával, és nemzetközi segélyt kért maszkokból, tesztkészletekből.