Fordított 1968-at élünk

2020.04.03. 08:04

„Ha le akarnánk írni, hogy milyen időket élünk manapság, azokat leginkább 1968-hoz lehetne hasonlítani, csak fordítva. Akkor is leállt az élet, a gazdaság. Viszont az emberek az utcán voltak” - összegezhetők Luc Ferry-nek az 1968-as időszakot és a mai különleges járványügyi helyzetet összehasonlító gondolatai. Akkor a féktelen liberalizmus uralkodott, most pedig mindenki megérti, aki eddig nem, hogy mennyire fontos a család.

A konzervatív filozófus Jacques Chirac oktatási minisztere is volt. A 69 éves, egész Franciaországban tisztelt tudós a 1968-as generációhoz tartozik, csakhogy ő az első pillanatoktól elutasította a szélsőbaloldali és ultraliberális eszméket.

A Figaróban a koronavírus-járvánnyal és 1968-cal összefüggő megállapításokról ír. Luc Ferry rögtön az elején leszögezi, hogy Macron véleményével ellentétben ez nem háború. Hiszen „sem élelmiszerre vonatkozó korlátozások, sem általános mobilizáció (az egészségügyet és a biztonságot kivéve) nincs, nem szerepel különleges áldozathozatal sem a láthatáron (1917-ben, az I. világháborúban volt, hogy 25 ezer ember halt meg egyetlen nap alatt, emlékeztet bennünket Ferry). Sokkal inkább a családon belüli és a saját magáért aggódók mobilizációja figyelhető meg, egy, a franciák 95%-a által elfogadott kijárási korlátozási időszakban” - indítja Ferry összehasonlító elemzését. 

Tegyük hozzá, hogy Luc Ferry, aki a balliberális Macron elnök politikai ellenfele, sok mindenért bírálhatja az elnököt - drámai késlekedésektől kezdve egészen odáig, hogy már-már bűnös módon nem halasztották el az önkormányzati választások első fordulóját a legnagyobb járvány idején, írásában később ezt elemzi is -, de a háborús metaforáért kevésbé. 

A fordított 1968

A rendőri összecsapásban megsérült diáktüntetők Párizsban 1968 májusábanForrás: AFP/-

„Ha le akarnánk írni, hogy milyen időket élünk manapság, akkor a kialakult helyzetet leginkább 1968-hoz lehetne hasonlítani, csak fordítva. Akkor is leállt minden. Milliónyi tüntető vonult az utcákra, 30-szor annyi, mint a sárgamellényes tüntetéseken. A gazdaság a halálán volt. Viszont az emberek kint voltak, az utcákon, „újraalkották" a világot, végtelenített vitákat folytattak, a szexuális szabadságért és az internacionáléért harcoltak. Ünnep volt a színházakban, az egyetemeken, a kávézókban. Azt hittük, hogy Dionüszosznál vagyunk, miközben csak azokhoz jutottunk el, akik a civilizáció végét hirdetették. Micsoda hidegzuhanyként hatott ez" - mondja Luc Ferry, utalva a 68-as idők meglehetősen súlyos ellentmondásaira.

Diáktüntetők Párizsban 1968. május 7-énForrás: AFP/-

Luc Ferry szóba hozzá a baloldali környezetvédők és a zöldmozgalmak ostoba lelkesedését a most kialakult gazdasági csőd miatt (hiszen mindenhol csökken most a termelés és ezáltal a környezetszennyezés is). Így fogalmaz a filozófus: a mai idők leginkább a szuverenistákat tölthetik el örömmel, ahogy a globalizáció és a nyitott társadalom kritikája is egyre erőteljesebb és népszerűbb lesz. És egyértelműen igazuk van, hogy a nemzet az a hely és fogalom, ahol szolidárisnak kell lennünk. Természetesen a nemzetközi együttműködés úgyszintén életbevágóan fontos számunkra. Kínának van felelőssége a kialakult helyzetben, de a tőlük beszerzett maszkok és a lélegeztetőgépek nélkül sokkal nagyobb bajban lennénk. 

A késlekedések és a sorozatos politikai hibák

„Az első lecke, amit ebből a válságból meg kell tanulnunk az az, hogy késedelmes politikai döntések születtek. Ez vitathatatlan."  mondja Luc Ferry keményen. „Vezetőink semmiféle tudományos kultúrával nem rendelkeznek, még az orvosi statisztikák megértése is súlyos nehézségeket jelent számukra. A világ összetettségével szemben ez tarthatatlan hátránnyá vált" - kritizálja Ferry az elmúlt időszak Nyugat-Európára jellemző irányvonalát.

Az új koronavírussal kapcsolatos információkat tartalmazó képernyő a La Defense párizsi negyedben, a francia üzleti élet központjában 2020. március 16-án. A francia kormány bezáratott minden, nem létfontosságú létesítményt és üzletet a vírus terjedésének megfékezéséreForrás: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Macron elnök, a pártok vezetőinek nyomására, akik semmit sem láttak előre, megtartotta az önkormányzati választások első fordulóját, holott itt nemcsak a választási irodák járvánnyal szembeni biztonságáról volt szó, bár ma már tudjuk, hogy a szavazatszedő bizottságokban sokan fertőződtek meg a koronavírussal. (Az Origo a Franciaországban elkövetett sorozatos drámai hibákról itt írt részletes elemzést.) Nemcsak erről van szó, hanem egy olyan rossz döntésről is, amelynek nagyon súlyos további következményei is voltak.

Ferry először is az önkormányzati választások miatti következményeket vizsgálja meg közelebbről. „Több millió embernek kellett a lakóhelye és a szavazóirodák között utazni, ami önmagában tiszta őrületnek minősíthető" - Ferry szavaival élve. A politika azzal, hogy menjünk el szavazni, miközben már korlátozási tilalom volt érvényben, valójában ellentmondásos üzenetet küldött, mert azt kérte tőlünk, hogy menjünk el szavazni, de úgy, hogy közben maradjunk otthon is. Ez az egész tehát értelmezhetetlen volt. „Előre látható probléma volt az is" folytatja Luc Ferry a gondolatmenetét, hogy „a járvány miatt le kellett volna állítani az önkormányzati kampányt, mivel a második fordulót amúgy sem lehetett volna megtartani (Macron ezt az első fordulót követő napon tartott drámai beszédében le is mondta). A járvány és az érvényben levő kijárási korlátozás miatti rendkívül alacsony részvétel mesterségesen hamis eredményt hozott a választásokon, amit Ferry egyszerűen antidemokratikusnak minősít. (Anne Hidalgo jelenlegi főpolgármester végzett az élen, Rachida Dati, a Republikánusok jelöltje a második és Macron jelöltje, Agnès Buzyn csak harmadik lett.)

A koronavírus-járvány miatt maszkban és gumikesztyűben voksol egy választó a párizsi önkormányzati választáson 2020. március 15-énForrás: Hans Lucas via AFP/Yann Castanier / Hans Lucas/Yann Castanier

Természetesen Macron elhalaszthatta volna a választások első fordulóját korábban is, mint ahogy a második fordulóval megtette, hiszen a járványügyi helyzet ezt indokolta, a beérkező számok pedig ezt nagyon gyorsan igazolták is. Ferry itt visszautal a Le Figaro szerkesztőségi igazgatójának, Alexis Brézet-nek egy korábbi vezércikkére, amelyben az újságíró drámai hangon, nagyon erős szavakkal ítélte el az önkormányzati választások megtartását és a járványügyi helyzet politikai kezelését. „Hogyan engedhettük ezt meg? Hogyan?! Amikor Franciaország egy évszázada óta nemcsak legnagyobb egészségügyi válságával, hanem az algériai háború óta legsúlyosabb történelmi tragédiájával is szembe kell hogy nézzen. Akkor hogyan vállalhattuk annak a kockázatát, hogy ilyen hosszú ideig mindent úgy folytassunk tovább, mintha semmi sem történt volna?" - tette fel a kérdést a Le Figaro igazgatója.

A francia kormány hazudott, a határokat meg nem merte lezárni 

De nemcsak ez volt a probléma Ferry szerint, hanem az is, ahogy a kormány heteken keresztül nem mondott igazat a maszkokkal összefüggésben, a nyitott társadalom koncepcióját körmeszakadtáig védve, nem vállalta a határok lezárását. Többek között a maszkok miatti hazudozás miatt perelte be a francia kormányfőt, Édouard Philippe-et és a korábbi egészségügyi minisztert Agnès Buzyn-t egy több mint 600 orvost tömörítő szövetség. (Ahogy többször megírtuk: az az állami intézmény, amelyik a maszkokat gyártotta, a legnagyobb járvány közepén eladta azokat Nagy-Britanniának.)

Érdekes összefüggésre jut Luc Ferry, amikor azt írja, hogy sürgősen be kellene vezetni a francia egyetemi politikai elitképzés során a kötelező tudományismereti tantárgyat, mert úgy látszik, ahogy fogalmaz, „a választási szociológia és a közösségi internetes platformokon történő kiigazodás oktatása nem elegendő".

Egy rendőrőrs előtt tüntetők autókat gyújtanak fel Párizsban, 1968. június 11-énForrás: AFP/-

De még ennél is fontosabb megállapításokat tesz Luc Ferry, amikor arról beszél, hogy az internet korszaka ellenére meg kell tanulni a '68-as időszaknak köszönhetően még mindig gyűlölt családot, mint közösséget újra értékelni,  hiszen a kijárási korlátozások erre vezetnek rá bennünket. (Luc Ferry utal Ken Loach „Family Life" - Családi élet című filmjére, amely meglehetősen sötét képet fest a családi életről). Ahogy a kis-burzsoák, a kispolgárok, akik forradalmár szerepben tetszelegtek a '68-as hamis illúziók korában, valójában szűklátókörűnek bizonyultak a marxizmus-leninizmus halálos hatásait illetően például a család vonatkozásában, most éppen ilyen nehezen tudják elviselni, értelmezni a magánszférába történő visszatérés szükségességét. „Én mindig is szerettem a családot" - mondja Ferry. Számos könyvemben beszéltem arról, hogy miért gondolom azt, hogy a család az emberiség csodálatos szentsége, amely a szerelmi házasságból eredeztethető - zárja Luc Ferry kétségtelenül felemelő gondolatmenetét.

Luc Ferry francia filozófus, korábbi oktatási miniszterForrás: AFP/Jean-Pierre Clatot

„Viszont a munka is hozzátartozik a magánélethez", teszi hozzá. És még ha nehéz, sőt fájdalmas is lehet, mégis csak a szocializáció egyik fő elemének tekintendő, amit a távmunka nem tud helyettesíteni. A kijárási korlátozásokkal egyidejűleg nyugtalanító módon emelkedik az alkoholizmus és a családon belüli erőszak is. (Franciaországban számos önkormányzat kezdett hotelszobákat bérelni a családon belüli erőszak áldozatai számára, akiknek száma a kijárási korlátozások óta jelentős mértékben megnövekedett. Plázákban pedig különtermeket létesítettek, ahova berohanhatnak vásárlás közben azok az emberek, akiket otthon a kijárási tilalom alatt megvertek.)

Mindenesetre, a nagy filozófus szerint a nyitott társadalmak és a globalizáció 1968-ból örökölt eszméje helyett a nemzetek és a család fontosságát bizonyította a koronavírus-járványból adódó időszak.

Csak remélni tudjuk, írja végül Luc Ferry, hogy azok, akik 1968 óta univerzális alapbérről álmodoznak (azaz arról, hogy alanyi jogon, egyfajta kommunista gondolkodásból adódóan, bármilyen erőfeszítés nélkül minden állampolgár egy ún. alapbért kapjon az államtól), végül majd megértik, hogy a végtelen szabadidővel rendelkező társadalom, amelynek elérése egyben a nagy vágyuk is, épp annyira lesz halálosan üres, mint amennyire tragikusan individualista is.