Pozitív lett Marianne Faithfull koronavírustesztje

Lifenight, Család, Tragikus múltjáról vallott a szexszimbólum, Marianne Faithfull
Vágólapra másolva!
A Billboard megerősítette a hírt, miszerint a 73 éves Marianne Faithfullt koronavírussal egy londoni kórházba vitték tegnap éjjel. Ügynöke, Françis Ravard elmondta, hogy állapota stabil, szervezete jól válaszolt a kapott kezelésre. Korábban a Facebookon egy közeli barátja, Penny Arcade írta meg, hogy az énekesnőt megfertőzte a koronavírus. "Életében már annyi mindent túlélt, beleértve azt is, hogy ő Marianne Faithfull, ha legyőzné egy vírus, az igazi tragédia lenne" - olvasható a bejegyzésben.
Vágólapra másolva!

Marianne Faithfull saját jogon is rendkívül sikeres és tehetséges előadóművésszé nőtte ki magát azok után, hogy

a 60-as években a Rolling Stones környékén tűnt fel, és lett a zenekar frontemberének, Mick Jaggernek a barátnője.

Jagger, Richardsszal és a zenekar menedzserével, Andrew Loog Oldhammel együtt jegyzik Marianne Faithfull egyik legnagyobb sikerét, a közismert „As tears go by"-t. A legenda szerint ez volt a zenekar első szerzeménye, amit nagyvonalúan átengedtek a fiatal tehetségnek. A dalt később a Rolling Stones is előadta, óriási sikerrel.

Középen Marianne Faithfull Forrás: ddp images/AFP/Clemens Bilan

Marianne Faithfull élete amolyan igazi rock and roll életforma volt; miközben énekesnő volt, színésznői képességeit is kamatoztatta, többek között Alain Delon mellett.

Hatása vitathatatlan volt, Faithfull tanácsokat adott a Rolling Stones énekesének, hogy milyen ruhákat hordjon, mit olvasson. A legenda szerint így adta Mick Jagger kezébe „A Mester és Margarita" című Bulgakov-könyvet, amelyből Mick Jagger a zenekar máig egyik legismertebb számát írta meg, ez volt a „Szimpátia az ördöggel".

A Jaggerrel történő szakítást követően Marianne Faithfull élete fölött a kábítószerek teljesen átvették az irányítást, lecsúszott, hajléktalanként élt két évig, majd vasakarattal elindult fölfelé, megszabadult a drogoktól, és egy máig is sikeres énekesnői pályafutást tudhat maga mögött.

Marianne Faithfull Forrás: AFP

Önéletrajzi könyveiből („Memories, Dreams, and Reflections" és „An Autobiographie") pedig egy intelligens, művelt ember képe rajzolódik ki. Az életéről szóló nagyszabású mozifilm forgatásai Ian Bonhote rendezésében jelenleg is zajlanak, Marianne Faithfullt a filmben Lucy Boyton alakítja.