Jemenben 1600 rabot szabadon engedtek a lázadók

2020.04.05. 06:41

Jemenben 1600 rabot szabadon engedtek a kormányellenes síita húszik az utóbbi két napban, hogy megakadályozzák az új típusú koronavírus esetleges szétterjedését a polgárháború tépázta ország túlzsúfolt börtöneiben.

Nabíl al-Aszáni, a lázadók "igazságügyi hatóságának" főügyésze szombaton közölte, hogy a lépés részét képezi a húszik által ellenőrzött területeken foganatosított óvintézkedéseknek.
Korábban a jemeni kormányerők is több száz foglyukat engedték szabadon szintén hasonló megfontolásokból.

Noha a térségben Jemen az egyetlen ország, ahol hivatalosan egyelőre nincs fertőzöttje a koronavírusnak, szakértők aggódnak, hogy az ország miként birkózna meg egy járvánnyal. Eddig sem a kormány, sem a húszik felügyelete alatt álló területekről nem érkezett hír fertőzöttekről.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező húszi felkelők és az Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között. A Szaúd-Arábia vezette arab koalíció 2015 óta támogatja Hádit. Az ENSZ szerint a konfliktus az Arab-félsziget amúgy is legszegényebb országát a világ legsúlyosabb humanitárius válságába taszította.