Donald Trump: Óriásit léptünk előre a terápiában

GettyImageRank2 POLITICS GOVERNMENT WASHINGTON, DC - APRIL 03: U.S. President Donald Trump speaks during a roundtable meeting with energy sector CEOs in the Cabinet Room of the White House April 3, 2020 in Washington, DC. Oil companies have been negativel
Donald Trump
Vágólapra másolva!
"Óriási előrehaladást értünk el a vírus elleni terápiában" - jelentette ki az amerikai elnök a koronavírus-járvánnyal szembeni intézkedéseket irányító kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján a Fehér Házban hétfőn este.
Vágólapra másolva!

Donald Trump Boris Johnson brit kormányfőnek címzett jókívánságokkal kezdte beszédét. Azt mondta: az amerikaiak imádkoznak a politikus felépüléséért, a Fehér Ház pedig felvette a kapcsolatot a miniszterelnök orvosaival. Közölte: a fertőzés elleni terápiákon dolgozó két amerikai céget is felkért, hogy működjék együtt Johnson orvosaival.

Még a héten segítséget kapnak a kórházak

Trump bejelentette, hogy még ezen a héten több milliárd dollár értékű segítséget osztanak szét az Egyesült Államok kórházai között. Megemlítette, hogy sikerült megállapodásra jutnia az eddig a belföldi szállításoktól vonakodó 3M nevű amerikai vállalattal, és

a cég 166 millió 600 ezer maszk gyártására tett ígéretet.

A társaság ugyanakkor továbbra is exportálhat maszkokat Kanadába és Latin-Amerikába.

Donald Trump Forrás: AFP/2020 Getty Images/Pool

Az elnök kérdésre válaszolva kifejtette: megfontolandó, hogy a járvány egyes amerikai epicentrumaiba külön repülőgépekkel szállítsák a segítséget, köztük maszkokat, védőköpenyeket, orvosi segédeszközöket.

Az elnököt és az alelnököt is tesztelik

Bejelentette, hogy ezentúl rajta és Mike Pence alelnökön is rendszeresen elvégzik a vírustesztet. A konferencián jelen volt Pence is, aki azt mondta, hogy hétfőn vizsgálták meg újra, és az eredmény negatív lett.

Trump tájékoztatott arról is, hogy hétfőn délután telefonon tárgyalt a demokraták várható elnökjelöltjével, Joe Bidennel, az Obama-kormányzat egykori alelnökével. "Nagyszerűnek" és "meleg hangúnak" nevezte a beszélgetést; azt mondta, hogy a járvány elleni küzdelmet vitatták meg.