Koronavírusos migránsok miatt nyilvánítottak vörös zónává egy épületet Rómában

2020.04.08. 13:28

Több migráns is pozitív koronavírustesztet produkált egy olyan római épületben, amelyben 800 migráns szállásoltak el, ezért a hatóságok vörös zónává nyilvánították a komplexumot. A megbetegedett illegális bevándorlók miatt több európai országban is karantén alá kellett vonni befogadóközpontokat. Közben Németországban a korlátozások ellenére migránsbarát szervezetek tüntettek – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Már Rómában is komoly gondot jelent a migránsok körében a koronavírus.

Az Il Giornale című olasz lap beszámolója szerint  a hatóságok karantén alá vontak egy olyan épületet, amelyben nagyjából 800 illegális bevándorlót szállásoltak el.  Úgy tudni, hogy a Selam Palace nevű épületben afrikai migránsok élnek, többségük szudáni, illetve szomáliai.

A koronavírust egy szudáni házaspárnál mutatták ki először. A nőnek enyhe tünetei vannak, azonban a férjét kórházba kellett szállítani légzési problémák miatt. Egy harmadik esetben is felmerült a fertőzöttség gyanúja, ugyanis egy szomáliai fiú is az egészségügyi hatóságok látókörébe került. Neki egyébként szívproblémái is vannak.

A kialakult helyzet miatt a helyi prefektúra a helyszínre vezényelte a hadsereget. A helyszínen egy orvosi stáb is megkezdte munkáját, akik feladata az lesz, hogy megpróbálják a járvány terjedését megfékezni az épületben. Többek között maszkokat is osztogattak a bevándorlók között, azonban a higiéniai körülmények nagyon rosszak. 

Úgy tudni, hogy azon az emeleten, amelyen a házaspár élt, mindössze egy fürdőszoba volt, amelyet 10-en használhattak.

Nem csak Olaszországban okoz gondot a migránsok körében a koronavírus.

Franciaországban a Calais-i befogadóközpontban ütötte fel a fejét a kór, itt két migránsnál mutatták ki a fertőzést az első körben, őket elkülönítették. 

Görögországban a járvány miatt két migránstábort is karantén alá kellett vonni. A görög Bevándorlási és Menekültügyi Minisztérium tájékoztatása szerint az Athéntól 40 kilométerre északkeletre található Malakasa táborban egy 53 éves afgán férfinak pozitív lett az új típusú koronavírusra elvégzett tesztje.

A tábort, amelyben mintegy 1600 ember él, 14 napra vonták vesztegzár alá, erre az időre pedig a tábor őrizetét is megerősítették.

Múlt héten mintegy 20 bevándorló tesztje lett pozitív az Athéntól északra fekvő, körülbelül háromezer embernek szállást adó Ritsona migránstáborban,  amelyet a hatóságok ezt követően vontak karantén alá.

Máltán is gondot okoz a koronavírus-járvány. Hal-Farban egy 1000 migránsnak otthont adó központot kellett karantén alá helyezni, miután nyolc bevándorló produkált pozitív tesztet.  Egyelőre 14 napra hozták meg az intézkedést, azonban ha több beteg lesz, ezt a határidőt kibővítik.

A Görögországban kialakult helyzet miatt Németországban egy migránsbarát civil szervezet tüntetést tartott vasárnap Frankfurtban. A Seebrücke nevű szervezet demonstrációján német sajtóbeszámolók szerint nagyjából 500-an vettek részt, annak ellenére, hogy az országban kijárási korlátozások vannak érvényben. 

A helyi rendőrség megpróbálta feloszlatni a tüntetőket, azonban ők azzal védekeztek, hogy betartják a másfél méteres távolságtartásra vonatkozó szabályokat. Több embert őrizetbe is vettek.

A demonstrációt a #LeaveNoOneBehind nevű mozgalom zászlaja alatt tartották meg. Úgy tudni, hogy Berlinben egy hasonló, be nem jelentett tüntetést szerveztek, amelyen 10 ezer ember is részt vehetett. 

Érdekesség továbbá, hogy a frankfurti a megmozdulást a "Fridays for Future" nevű környezetvédelmi mozgalom aktivistái is támogatták.

A Seebrücke egyébként néhány hete online petíciót indított, amelyben azt követelik, hogy engedjék szabadon a görögök táborokból a migránsokat. A petíciót több mint 300 ezren írták alá.