A brit kormány legalább három héttel meghosszabbította a korlátozásokat

2020.04.16. 19:53

A brit kormány csütörtökön közölte, hogy a következő három hétben még nem enyhíti az új koronavírus okozta járvány megfékezését célzó korlátozásokat.

Dominic Raab külügyminiszter, aki a Covid-19 betegségből lábadozó Boris Johnson miniszterelnök helyett látja el a kormányfői feladatokat, a Downing Streeten tartott csütörtök esti sajtóértekezletén elmondta, hogy már látszik a fény az alagút végén.

Hangsúlyozta: ennek egyik legfontosabb jele az, hogy a modellszámítások alapján a fertőződési ráta immár 1 alatt van, ami azt jelenti, hogy minden egyes koronavírus-fertőzött átlagosan egynél kevesebb embernek adja át a vírusfertőzést.

Raab hozzátette ugyanakkor, hogy ez a ráta még mindig nem csökkent olyan alacsony szintre, ahol a kormány látni szeretné, és az emberek közötti távolságtartást célzó intézkedések mostani enyhítése a fertőzés újbóli gyorsuló terjedésének veszélyével járna.A külügyminiszter szerint mindezek alapján a kormány még legalább három hétig érvényben tartja a múlt hónapban elrendelt korlátozásokat.

Mobiladatok alapján elemezték a járvány hatását

Az Oxfordi Egyetem kutatói kimutatták, hogy 98 százalékkal csökkent a lakosság mozgása március eleje, az új koronavírus szigetországi felbukkanása óta az Egyesült Királyságban.

Pánik az Egyesült Királyságban feliratú plakát egy londoni telefonfülkénForrás: MTI/EPA/Will Oliver

Az oxfordi kutatók által kifejlesztett új online eszközzel a mobiltelefonok adatai alapján figyelték meg a koronavírus-járvány hatását a társadalomra, hogy megértsék és előre jelezzék a Covid-19 betegség terjedésének feltartóztatására elrendelt közösségi távolságtartási intézkedések hatását a lakosság mozgására.

Reggel 9-kor vannak a legkevesebben a boltban

Az Oxford Covid-19 Impact Monitor adatai megmutatták, miként változott meg az élet a szigetországban a járvány kezdete óta.

Az eredmények szerint a lakosság mozgása 98 százalékkal, a régiók közötti közlekedése pedig 76 százalékkal csökkent. Húsvéthétfőn például a britek 55 százaléka maradt otthon. A parkok látogatottsága 32 százalékkal csökkent.

Az adatokból az is kiderült, hogy a legjobb idő a bevásárlásra a kedd reggel 9 óra, ekkor vannak ugyanis a legkevesebben a szupermarketekben.

Annak ellenére, hogy a Covid-19-megbetegedések miatt jelentősen nőtt a kórházi felvételek száma, 80 százalékkal kevesebben keresték fel a kórházakat, mint korábban.

Különböző felmérések adatait felhasználva a kutatás azt is megállapította, hogy koruk és egészségi állapotuk miatt 19 millió brit tartozik a Covid-19 szempontjából fokozottan veszélyeztetett emberek közé.

Ingyen elérhetők a térképek

Az oxfordi kutatók által alkalmazott eszköz anonim és aggregált mobiltelefonos lokalizációs adatokat használ eloszlatandó az adatvédelmi aggodalmakat.

Az általános adatvédelmi rendelettel (GDPR) összhangban gyűjtött adatok interaktív digitális térképeken, táblákon való összegyűjtésével és ábrázolásával a kutatók a törvényhozóknak, orvosoknak és a lakosságnak akarnak segítséget nyújtani annak jobb megértésében, hogy miként hat a Covid-19 betegség a brit állami egészségügyi rendszerre és a szélesebb közösségekre. Ezek a térképek mindenki számára ingyen elérhetők regionális szinten.