Kim Dzsongun nem ment el nagyapja mauzóleumába az évfordulós megemlékezésre

KIM Ir Szen; KIM Dzsong Il
Kim Ir Szen 104. születésnapja Phenjanban Észak-koreai úttörők hagyják maguk mögött Kim Ir Szen (b) és Kim Dzsong Il néhai észak-koreai vezetők óriási szobrait az észak-koreai fővárosban, Phenjanban, az államalapító Kim Ir Szen 104. születésnapján. Kim Ir Szen születésének napja munkaszüneti nap Észak-Koreában (MTI/EPA/Franck Robichon)
Vágólapra másolva!
Kim Irszen, az észak-koreai kommunista állam alapítójának születésnapi megemlékezése a legnagyobb ünnepnek számít az országban. Vélhetően a koronavírus-járvány miatt a nagyobb ünnepségek elmaradtak, Kim Dzsongun észak-koreai vezető nagyapja szokásos mauzóleimu látogatását is kihagyta.
Vágólapra másolva!

Kim Dzsongun 2012-es hatalomra lépése óta minden évben ellátogatott az ünnepség napján a Kumszuszan-emlékpalotába, amely egyúttal apja, Kim Dzsong Il mauzóleumaként is szolgál.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség a hét végén arról tudósított, hogy Kim Dzsongun elnökölt az országot irányító Koreai Munkapárt politikai bizottságának szombati ülésén, ám azóta nem érkezett hír a vezetőről.

Elemzők úgy vélik, az idei látogatás a járvány miatt maradhatott el, amely már több mint 130 ezer halálos áldozatot szedett világszerte.

Kim Irszen és Kim Dzsong Il néhai észak-koreai vezetők óriási szobrai az észak-koreai fővárosban, Phenjanban Forrás: MTI/EPA/Franck Robichon

Noha Észak-Korea eddig

hivatalosan egyetlen koronavírus-fertőzést sem erősített meg,

számos külföldi megfigyelő arra gyanakszik, hogy a phenjani vezetés eltussol egy már kirobbant járványt.

Kim Irszen születésnapját gyakran hatalmas,

új fegyvereket bemutató katonai díszfelvonulásokkal, valamint különböző kulturális és sporteseményekkel ünnepelik.

Idén az észak-koreai állampárt lapja, a Rodong Szinmun egy sor cikkben éltette a néhai vezért, de arról nem számolt be, hogy országszerte tömeges megemlékezéseket tartottak volna az évforduló alkalmából, és nagy tömegeket megmozgató kulturális és sporteseményekről sem érkezett jelentés.