Albániában a kormány hétfőtől mintegy hatszáz szakma dolgozói számára tette lehetővé, hogy újra munkába álljanak, könnyítve a koronavírus-járvány megfékezése érdekében elrendelt korlátozásokon. A tiranai vezetés március közepén szinte az egész gazdaságot leállásra kényszerítő korlátozó intézkedéseket vezetett be az új típusú koronavírus járványa miatt, és ezek hatására 50 ezer munkahely szűnt meg.

Azóta csak az élelmiszert árusító üzletek, a gyógyszertárak és a bankok maradhattak nyitva, és csak a mezőgazdasági áruszállítás, valamint az építőipar működhetett. Hétfőtől újraindulhat a munka egyebek között a mezőgazdaságban, az állattenyésztésben, a halászatban, az élelmiszer-feldolgozásban, a bányászatban és a textiliparban a kormány honlapján közölt lista szerint.

A gazdasági minisztérium úgy becsüli, hogy a termelés- és szolgáltatáskiesés júniusig 540 millió eurónak (189 milliárd forint) megfelelő hiányt fog okozni az állami költségvetésnek. 

Az 50 ezer megszűnő munkahely a munkavállalók négy százalékát jelenti a 2,8 millió lakosú országban. A kormány idén legfeljebb kétszázalékos gazdasági növekedésre számít, ami körülbelül a fele a járvány előtti előrejelzéseknek.

A koronavírus-járvány elleni védekezésképpen egy fertőtlenítő kapun megy keresztül egy nő TiranábanForrás: MTI/AP/Gent Onuzi

A szépségipari termékeket árusító üzletek is kinyithatnak hétfőtől, de a szépségszalonok, a fodrászatok, az éttermek és a bárok nem.  Csak azok a szállodák tarthatnak nyitva, amelyek betartják a járványügyi óvintézkedéseket, ami azt jelenti, hogy gondoskodniuk kell az emberek távolságtartásáról, és az alkalmazottaknak szájmaszkot és kesztyűt kell viselniük

Továbbra is érvényben marad Albániában az éjszakai kijárási tilalom este fél hattól reggel ötig. Személygépkocsik csak külön engedéllyel közlekedhetnek.  Az új koronavírusnak hétfőig hivatalos adatok szerint 26 halálos áldozata volt Albániában, több mint 560 ember megfertőződött, de 314 már meggyógyult a Covid-19 betegségből.

Az esetek száma nem túl magas ahhoz képest, hogy Albániának szoros gazdasági kapcsolata van a járvány által különösen sújtott Olaszországgal. A járvány előtt mintegy 400 ezer albán dolgozott ott. A járvány komoly csapás Európa egyik legszegényebb országának, amely nemrég indított lakásépítési programot 17 ezer olyan lakosa számára, akinek az otthona megsemmisült a 2019. november 26-i földrengésben.