Még két hétig maradnak a korlátozások Hongkongban

koronavírus Hongkong
A légi utasok 2020. április 18-án elhagyják az Asia World-Expo-nál létrehozott ideiglenes COVID-19 koronavírus-tesztközpontot Hongkongban.
Vágólapra másolva!
További két hétre meghosszabbították az új koronavírus-járvány elleni óvintézkedések érvényességét Hongkongban, ahol eredetileg a héten oldották volna fel a szolgáltatásokra vonatkozó korlátozásokat - jelentette a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Vágólapra másolva!

Carrie Lam hongkongi kormányzó kedden bejelentette: ugyan a városban hétfőn egyetlen újabb fertőzöttet sem azonosítottak, a korlátozásokat továbbra is fenntartják.

Utasok a hongkongi repülőtéren Forrás: AFP/Isaac Lawrence

– Most nem szabad elbíznia magát senkinek.

– idézte a SCMP a kormányzót.

1029 igazolt fertőzöttet tartanak számon

A többi közt a városban működő szórakozóhelyek, valamint szépség- és masszázsszalonok működését tiltó rendelkezések a hosszabbítással május 7-éig lesznek érvényben.

Kedden azonban enyhítettek azon az intézkedésen, amely alapján az éttermek csupán befogadókapacitásuk felével működhettek, a továbbiakban tehát több vendéget fogadhatnak egyszerre. Nem változott ugyanakkor az a szabály, hogy

egy asztalnál legfeljebb csak négy ember ülhet,

és az asztalok között legalább másfél méter távolságnak kell lennie.

Hongkongban kedden négy újabb fertőzöttet diagnosztizáltak, akik közül mindenki külföldről tért haza. A városban, ahol az elmúlt egy hétben végig 10 alatt maradt a napi új esetek száma, eddig összesen 1029, az új koronavírus okozta, igazolt megbetegedést tartanak számon, közülük négyen haltak meg a betegség következtében.