Kétezer fölé emelkedett a halottak száma Svédországban

svédország, koronavírus
Stockholm, 2020. április 23. Emberek egy stockholmi kerthelyiségben 2020. április 22-én, a koronavírus-járvány idején. Svédországban egyáltalán nem vezettek be kijárási tilalmat a koronavírus-járvány elleni védekezésül. MTI/AP/TT Hírügynökség/Anders Wiklund
Vágólapra másolva!
Kétezer fölé emelkedett csütörtökön a Covid-19 betegségben meghaltak száma Svédországban.
Vágólapra másolva!

Csütörtök délutánig a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma 2021-re emelkedett, ebből 1128 halálesetet a fővárosban, Stockholmban jegyeztek fel. Országosan eddig 16 755 koronavírussal fertőzött személyt azonosítottak a svéd egészségügyi hatóságok adatai szerint.

Svédország a legtöbb európai államtól eltérő stratégiát követ a járvány elleni küzdelemben:

nincsenek kijárási korlátozások, az iskolák, a bárok, kávézók, az éttermek és a sportlétesítmények nyitva tartanak.

Emellett az 50 főnél kisebb rendezvényeket is meg lehet tartani. A stockholmi vezetés tilalmak helyett az intézkedései önkéntes követésére helyezi a hangsúlyt.

Emberek egy stockholmi kerthelyiségben 2020. április 22-én, a koronavírus-járvány idején. Forrás: MTI/AP/TT Hírügynökség/Anders Wiklund

Svéd kutatók ugyanakkor élesen bírálták az egészségügyi hatóságok eddigi intézkedéseit, és sürgették a politikai vezetést, hogy "gyors és radikális intézkedésekkel" gátolja a járvány további terjedését az országban.

Európai összehasonlításban a lakosságarányos halálozásokat tekintve a 10,3 millió lakosú Svédországot messze megelőzi Spanyolország, Olaszország, Nagy-Britannia, Franciaország, Belgium, illetve Hollandia.

Ugyanakkor a skandináv országok sorában Svédországban kirívóan magas a koronavírus okozta Covid-19 kórban meghaltak száma.

Az 5,8 millió lakosú Dániában eddig 8271 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 384-en haltak meg Covid-19 betegségben. Az 5,3 millió lakosú Norvégiában pedig 7361 a regisztrált fertőzöttek és 191 a halottak száma.